Kevés az esélye, hogy légi balesetben haljunk meg
2017-ben 60 év után először nem történt halálos kimenetelű baleset utasszállító repülőgéppel. Ez számít a valaha volt legbiztonságosabb évnek. Az Aviation Safety Network statisztikái szerint a 2018-as év – melyben összesen 15 halálos baleset történt 556 áldozattal – a harmadik legbiztonságosabb év, 2015 pedig a második helyen áll. A jelentésből kiderül, hogy más közlekedési módokhoz képest (például a gépjármű és a kerékpár), illetve más váratlan eseményekkel (például lőfegyver-baleset vagy kutyatámadás) összehasonlítva rendkívül csekély az esélye annak, hogy valaki repülési balesetben veszítse életét.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

Őszi checklist autósoknak: 5 lépés az első fagyok előtt, amelyek megelőzhetik a téli baleseteket
Ősszel az otthoni dekoráció és ruhatárunk felfrissítése mellett az autónkat is érdemes időben felkészíteni a hidegebb hónapokra. A szezonális gumicsere, az akkumulátor ellenőrzése és a jármű állapotának felmérése mind hozzájárulhatnak

Ordódy Andrea: a navigációval még ma is vitatkozom, általában ő nyer

Hiába az AI, az autóvásárlás továbbra is a volán mögött dől el
Az autóvásárlók ma már egyre felkészültebben érkeznek a kereskedésekbe: online tesztek, összehasonlító oldalak és mesterséges intelligencián alapuló keresők segítségével már a szalon felkeresése előtt alaposan leszűkítik a választékot. A Schiller
