Kevés az esélye, hogy légi balesetben haljunk meg
2017-ben 60 év után először nem történt halálos kimenetelű baleset utasszállító repülőgéppel. Ez számít a valaha volt legbiztonságosabb évnek. Az Aviation Safety Network statisztikái szerint a 2018-as év – melyben összesen 15 halálos baleset történt 556 áldozattal – a harmadik legbiztonságosabb év, 2015 pedig a második helyen áll. A jelentésből kiderül, hogy más közlekedési módokhoz képest (például a gépjármű és a kerékpár), illetve más váratlan eseményekkel (például lőfegyver-baleset vagy kutyatámadás) összehasonlítva rendkívül csekély az esélye annak, hogy valaki repülési balesetben veszítse életét.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

Új kihívó a kompakt SUV szegmensben – Magyarországon is bemutatkozott a DS N°7
Október 22-én hazánkban is bemutatta a DS Automobiles legújabb modelljét, a DS N°7 -est. Bár a hazai premieren egyelőre csak statikusan tudtuk közelebbről szemügyre venni az autót, már alig várjuk

888 lóerő és 28 hangszóró: így indítja az elektromos korszakot a Bentley
A Bentley első villanyautójához a teljesítményt és a kényelmi extrákat is bőven mérik. A Torcal First Edition 888 lóerős hajtással, különleges belsővel és olyan alapfelszereltséggel érkezik, amelybe az elektromosan mozgatott

Rákapcsoltak a konnektoros hibridek: több mint duplájára nőtt a magyar piacuk
Látványosan nőtt a plug-in hibridek magyarországi forgalomba helyezése: 2026 első kilenc hónapjában több mint kétszer annyi új példány kapott rendszámot, mint egy évvel korábban. Az elektromos autók is erősödtek, a
