Majka és Dundika összeházasodtak, itt vannak a fotók a nagy napról

Írta:
Drive Me Baby

Majka és Dundika szombaton este hivatalosan is összekötötték életüket. Az esküvőn számos híresség jelent meg, köztük Till Attila is, aki közösségi oldalain dokumentálta az estét. Tipp: Elképesztő! 3 napos lagzira készül Majka és Dundika

Így nézett ki Majka és Dundika az esküvőn

Ahogy arról már korábban mi is írtunk, a pár idén tavasszal ünnepelte tizedik évfordulóját, eredetileg az esküvőt is ekkor tartották volna, azonban a vírus miatt mostanáig tolódott. Most viszont végre kimondták a boldogító igent. Majka szerette volna, ha minél kisebb felhajtás venné körül az eseményeket, de így is számos fotós ment ki a helyszínre annak reményében, hogy sikerül lencsevégre kapniuk a párt. Ezt megelőzően viszont Till Attila posztolt Instagram-oldalán, miszerint ő is úton van az esküvőre.

„Megyünk Hajni és Majka esküvőjére , nagyon izgi!!!” – írta Attila a kép alá.

A helyszínen Majka is észrevette már a rá váró fotósokat, akiknek először bemutatott, majd elbarikádozták a készülődésüknek helyet adó bungalót. A vendégek között ott volt Majka zenei társa, Curtis, valamint Ördög Nóra és Nánási Pál is. A Blikk szerint pedig a helyszínre érkezett Pápai Joci és a felesége is. A fotósok sikerrel jártak a helyszínen, ugyanis amikor a pár befejezte a készülődést, sikerült lencsevégre kapni, hogy milyen ruhában pompázik Majka és Dundika.

Hajni egy gyönyörű, természetesen fehér ruhát választott, amire indulás előtt felvett egy köntöst, ugyanis nem volt túl meleg és az eső is elkezdett cseperegni. Majka pedig egy elegáns szürke öltönyt választott az alkalomra. Az esküvőn készült képekért kattints ide.

További cikkeink is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.