Miklósa Erika és Rost Andrea énekli idén a Himnuszt a Magyar Nagydíjon

Írta:
Drive Me Baby

Rendhagyó Magyar Nagydíj lesz az idén, s az első zárt kapus hungaroringi versenyhez nyilván rendhagyó Himnusz is dukál. Mivel ezúttal az óvintézkedések miatt nem élőben csendülnek fel Erkel Ferenc szerzeményének dallamai, így lehetőség nyílt arra, hogy ne egy, hanem négy művész tolmácsolásában hallhassa a világ sportszerető közönsége a magyar Himnuszt. A művészeket a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséri. A felvétel közben a zenekar tagjai igazán otthon érezték magukat a Hungaroring 12-es kanyarjában – annak ellenére, hogy a Magyar Nagydíjakon megszokott hőségből nekik is kijutott. Csakúgy, mint a nagyszerű művészeknek, Miklósa Erikának, Rost Andreának, Molnár Leventének és Ninh Duc Hoang Longnak.

A zenészek mindegyike érdeklődik a sebesség, a gyors autók és a Formula 1 iránt

Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Nagyon emlékezetes volt, amikor élőben énekeltem a Himnuszt néhány éve. Sose felejtem el, várakoztam a rajtrácson a törtfehér ruhámban és magas sarkú szandálomban, hogy sorra kerüljek, amikor valaki a boxutca falán lévő kerítés nyílásán átugrott – és kis híján átesett rajtam. A frászt hozta rám, bár rögtön bocsánatot kért. Utóbb kiderült: a késésben lévő Lewis Hamilton volt az.”

Rost Andrea, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Ezzel a Himnusszal most kilépünk az ország határain túlra. Tízmillió ember nézi meg világszerte. Sokan közülük talán azt sem tudják, hol van Budapest vagy Magyarország – és egyszer csak a Himnuszunk ott lesz mindannyiuk otthonában. Szeretek vezetni, szeretem a gyors autókat. Imádom a száguldást, ezért egy kicsit irigykedem a pilótákra, hogy ezen a csodás pályán vezethetnek.”

Rost Andrea: „A Formula 1-es Magyar Nagydíjon a hagyomány ötvöződik a modern világgal, ami irtó jó érzés”

Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes: „Énekeltem már Himnuszt a Magyar Nagydíj előtt. Emlékszem, a célegyenesben állva azt éreztem, Magyarország nagy és szép, és remek dolog egy ilyen utazó cirkusz részének lenni, ha csak rövid időre is. A mostani mezőnyből Vettelnek szurkolok.”

Ninh Duc Hoang Long vietnami operaénekes, a Virtuózok győztese: „Eddig kétszer énekeltem a magyar Himnuszt, egyszer Tokióban és egyszer Londonban, ami azt is jelenti, hogy Magyarországon ez lesz az első alkalom, amire nagyon büszke vagyok. S nem csak azért, mert a magyar Himnusz egyszerűen gyönyörű, hanem azért is, mert nagyon szeretem a Formula 1-et, sőt, titkon arról álmodom, hogy egyszer vezethetek egy ilyen autót.”

Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar Liszt Ferenc-díjas ügyvezető zeneigazgatója: „Az F1-nek a zenészek között is megvan a varázsa. Büszkék vagyunk, hogy ez a Himnusz velünk szólal majd meg a harmincötödik Magyar Nagydíj alkalmával. Zenészeink pedig az unokáiknak is elmondhatják, hogy ezen az aszfaltcsíkon muzsikáltak.”

A Magyar Nagydíj időpontja: 2020. július 17-19. A zártkapus Forma-1-es futam során a járványügyi előírásokat szem előtt tartják a szervezők, folyamatosan egyeztetnek az illetékes hatóságokkal.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját

Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek?…

2026. 08. 30.
  • Autók

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90

A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a…

2026. 08. 30.
  • Autók

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje

A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy…

2026. 08. 29.
  • Tech

Ecet, citrom vagy szódabikarbóna? Így tisztítsd a mosogatógéped!

Ha a mosogatógép kellemetlen szagot áraszt vagy egyre többször kerülnek ki belőle koszosan az edények,…

2026. 08. 29.