Luca, a hulladékból készült koncepcióautó

Írta:
Drive Me Baby

Az Eindhoveni Műszaki Egyetem hallgatói a minap egy teljes egészében újrahasznosított anyagokból előállított villanyautóval rukkoltak elő. A koncepcióautó, vagy más néven tanulmányautó bemutatja, hogyan hasznosíthatók a tengereket és óceánokat ellepő műanyagszemét-halmok.

Az abroncsok is újrahasznosított anyagokból készültek

A Luca névre keresztelt koncepcióautó úgynevezett kompozit anyagból készült, amely többek között újrahasznosított alumíniumból és PET-palackokból áll. Ezek túlnyomó része a tengerekben található hulladékszigetekből származik. A tervezők így akarták szemléltetni, hogy egy autó előállítása lehet környezetbarát, a hulladék lehet fontos erőforrás, valamint hogy egy elektromos autó is lehet olcsó, a tömegek számára elérhető árú.

A Luca koncepcióautó belsejét is a fenntarthatóság jegyében álmodták meg

A Luca egyik újítása, hogy a többi villanyautótól eltérően ezt nem egy hatalmas kijelzőből álló infotainmentközpont vezérli. Az alkotók szerint éppen ez az, ami a gyártásnál a legtöbb erőforrást emészti fel. Ráadásul nagy részben feleslegesen is, hiszen a kihasználtsága ehhez képest meglehetősen alacsony. A Lucában a hagyományos infotainment helyett a sofőr okostelefonja veszi át annak szerepét. Így csupán egy alkalmazást kell készíteni, amely jóval költséghatékonyabb és erőforrás-kímélőbb, mintha egy teljes vezérlő- és szórakoztató-központot kellene előállítani. A vezetéshez elengedhetetlen információkat, úgymint a sebesség- és fordulatszámmérőt egy projektor vetíti ki a szélvédőre.

A tanulmányautóban a hagyományos infotainmentrendszer helyett a sofőr okostelefonja veszi át annak szerepét

Habár a Luca koncepcióautó jelenleg nem több, mint egy számítógép által renderelt kép, a működő prototípuson már nagy erőkkel dolgoznak az eindhoveni egyetem hallgatói. Ha minden a terv szerint alakul, idén nyáron egy promóciós körút keretén belül több országban is bemutatják.

Ha elkészül a prototípus, tanulmánykörútra indulnak vele a tervezők

Stella és Lina is itt vannak

Az eindhoveni egyetemnek nem ez volt az első jövőbe tekintő és innovatív tervezésű autós projektje. Korábban már bemutatták Stellát, a napelemekkel működő versenyautót, és a Lina névre keresztelt, teljes mértékben lebomló anyagból készült elektromos autó prototípusát. Annak ellenére, hogy ezek a tanulmányautók sosem kerülnek tömeggyártásra, jó táptalaját képzik annak, hogyan lehetne az autógyártást környezetbarátabb alapokra helyezni. Nem utolsósorban pedig segíthet abban, hogy beindítsa a nagyobb autógyártó cégek fantáziáját ezen a téren.

Ha érdekelnek a koncepcióautók, akkor olvasd el cikkünket, amelyben a Mercedes legújabb koncepcióautójáról írtunk. Ezt a tanulmányautót pedig nem más, mint az Avatar című film ihlette.

Forrás: electrive.com

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Navigáció, zene, parkolás: mindenben a mobiljukra támaszkodnak a magyar sofőrök

A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…

2026. 09. 21.
  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.
  • Autók

Az AI sem tudja elhitetni, hogy ilyen Jeep létezik

Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…

2026. 09. 19.
  • Autók

Az Astra is felveszi a GSE-gúnyát: sportosabb lesz az Opel kompaktja

Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…

2026. 09. 18.