Lexus RX: bemutatkozik a Velencei Filmfesztivál vadonatúj sztárvendége

Írta:
Kata

A Lexus immáron hagyományosan a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál – La Biennale di Venezia – hivatalos mobilitási partnere. Idén hatodik éve támogatja az európai filmvilág egyik legrangosabb eseményét. A márka egyik legfontosabb idei újdonsága, a vadonatúj Lexus RX prémium SUV főszerepet kap majd a fesztivál vörös szőnyeges eseményein, amely várhatóan idén is világhírű színészek, hírességek és alkotók sorát vonzza majd a Lido di Veneziába 2022. augusztus 31. és szeptember 10. között.

A 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal az új nagy prémium SUV, az RX lesz a sztárvendég, mivel az esemény egyben az új RX olaszországi premierjeként is szolgál. „Izgatottak és büszkék vagyunk, hogy visszatérhetünk Velencébe” – mondja Maurizio Perinetti, a Lexus olaszországi igazgatója. „Rangos és nagy horderejű esemény ad majd otthont a vadonatúj RX premierjének, amely az egyik legikonikusabb modellünk.”

A fesztivál hivatalos mobilitási partnereként a vadonatúj Lexus RX szállítja majd a fesztivál VIP-vendégeit, hírességeit és munkatársait a vörös szőnyeges események alkalmával, de segítségére lesznek a Lexus Electrified sorozat más modelljei is.

Fotó: Lexus

Ez is érdekelhet:

 

Kata

Friss

  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.
  • Autók

A stresszmentes üzleti utazó – Skoda Superb kombi 2.0 TDI DSG használt teszt

Van, hogy nem a feltűnés, hanem a kiemelkedő kényelem és a végtelen tér hódítja meg…

2026. 07. 20.
  • Hírek

Páncélba öltözött Aston Martin érkezik a Call of Duty világába – ilyen lenne, ha a luxus találkozna a hadviseléssel

Virtuális csatatérre gurul az Aston Martin Aston Martin neve hallatán a legtöbben elegáns grand tourereket,…

2026. 07. 20.
  • Autók

Geely Starray EM-i teszt – Lakosztály egy kínai SUV-ban

Olyan időket élünk, amikor az ember kénytelen újrarendezni a fejében az autós világ térképét. A…

2026. 07. 19.