Lewis Hamilton már a múlté. A brit pilóta mostantól Lewis Larbalestier

Írta:
Drive Me Baby

Lewis Hamilton bejelentette, hogy megváltozatja vezetéknevét, és felveszi édesanyja leánykori nevét, írja a Daily Mail. A hétszeres világbajnok Forma-1-es pilóta ezzel a gesztussal szeretné kifejezni édesanyja iránti szeretetét és tisztelet, valamint tiltakozni egy régi bevett szokás ellen. Ez is érdekelhet: Post Malone ráunt Angel névre keresztelt 2019-es Bugatti Chironjára

Kezdhetjük szokni a Hamilton-Larbalestier nevet

„A családomnak a világot jelentené a nyolcadik bajnoki cím megszerzése. Nagyon büszke vagyok a családom nevére, de igazából szerintem talán egyikőtök sem tudja, hogy anyukám vezetékneve Larbalestier, amit éppen most készülök felvenni a Hamilton név mellé.” Lewis Hamilton amellett, Carmen Larbalestier leánykori nevét is be kívánja építeni neve mellé, azt is elárulta, azért döntött édesanyja nevének felvétele mellett, mert „nem igazán érti azt a bevett szokást, miszerint a nő a házassággal elveszti a saját nevét. Azt szeretném, ha anyu neve is tovább élni a Hamilton név mellett.” Tudtad? A témát illetően a Puskás-Dallos házaspár is hasonló véleményen van: Dallos Bogi és Puskás Peti már korábban összeházasodtak

Arra a kérdésre, hogy a névváltoztatás esetleg már az idény első, bahreini versenyére hivatalos lesz, Hamilton azt válaszolta: „Hamarosan meglesz. Azt nem ígérem, hogy már most hétvégén így állok rajtvonalhoz, de már dolgozunk rajta.”

A 37 éves brit pilóta Lewis Carl Davidson Hamilton néven születet az angliai Hertfordshire-ben, Stevenage városában. Szülei, Anthony Hamilton és Carmen Larbalestier kétéves korában elváltak, a fiút 12 éves koráig édesanyja nevelte, ezután Lewis az apjához, Anthony-hoz, mostohaanyjához, Lindához és féltestvéréhez, Nicolashoz költözött.

Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupé: erőteljes belépő az új GT‑sorozatba

Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…

2026. 08. 10.
  • Autók

Uncsi, de biztos hogy elvisz A-ból B-be: Ex-flottás Kia Rio-t teszteltünk

Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…

2026. 08. 09.
  • Autóvilág

Nem csak gyorsabban mész: ezért „vakít meg” a sebesség vezetés közben

Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…

2026. 08. 09.
  • Hírek

Mielőtt megszületett az autó: így tervezték a Ford jövőjét 1952-ben

Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…

2026. 08. 08.
  • Autóvilág

Száz autó foglalta el az autópályát, majd 225-tel menekült a BMW M3 sofőrje

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az…

2026. 08. 08.
  • Autók

A BMW még mindig tudja, mitől jó egy dízel – BMW X3 40d teszt

A dízel, amit még nem kell temetni Bevallom, amikor manapság egy új dízel BMW kulcsát…

2026. 08. 07.