Lamborghini és Bentley szállította a maszkokat Győrbe

Írta:
Zsuzsa

A múlt héten ez a gyönyörű metálfényezésű Lamborghini, majd néhány nappal később egy éjfekete Bentley érkezett Győrbe, hogy kórházaknak és idősotthonoknak szállítson maszkokat. Mindkét autó hatalmas feltűnést keltett, a helyiek már a Lamborghini Győrben való felbukkanásakor találgatni kezdték, hogy ki lehet a jótékonykodó luxusautó-tulajdonos. A rejtélyre gyorsan fény derült.

Győrben született, ma Budapesten él

Kétségtelen, hogy egy Lamborghini Győrben, de bárhol máshol a világon is gyorsan feltűnést kelt. Mi is rajongunk érte, tavaly a Frankfurti Autószalonon volt szerencsénk látni a márka első lágy-hibrid hajtású modelljét, a 819 lóerős Siánt, amit akkor mutattak be a közönségnek. Na, de térjünk vissza Győrbe, ahova István érkezett ezzel a csodás darabbal még a múlt héten. Most pedig visszatért, mégpedig egy Bentley-vel.

A supercar tulajdonosról sokan példát vehetnének (fotó: kisalfold.hu/Csapó Balázs)

„Győri születésű vagyok, két bátyámmal egy tízemeletes panelház lakásában nőttünk fel, ahol édesanyám már negyven éve él – mondja István. – Őt nem lehet kimozdítani abból a lakásból. Nagyjából kilenc éve élek Budapesten, ahol több vállalkozásom is van. Most kifejezetten azért jöttem haza, hogy a szülővárosomba is juttassak a maszkokból.”

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

Oldal: 1 2

Zsuzsa

Friss

  • Autók

Szabadság, repülés, lovak és egy kis keserédes utóíz – Ford Mustang GT Convertible teszt

Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…

2026. 08. 12.
  • Hírek

Szellemsofőr az autópályán? Ezt tedd, ha hirtelen veled szemben bukkan fel egy autó

Az autópályán szinte minden a kiszámíthatóságról szól: mindenki ugyanabba az irányba halad, a sávok kijelölik…

2026. 08. 12.
  • Hírek

A reggeli kávéd lehet a szorongásod titkos tettestársa? Meglepő, mi történik egy csésze után

A reggeli kávé sokak számára nagyjából olyan fontos, mint maga az ébredés. Egy korty, aztán…

2026. 08. 11.
  • Autók

Megújult a Honda hibrid SUV-kínálata: Frissebb megjelenés, gazdagabb felszereltség és továbbfejlesztett műszaki tartalom

A Honda tovább erősíti a CR-V, ZR-V és HR-V modellek vonzerejét egy sor átgondolt fejlesztéssel,…

2026. 08. 11.
  • Autóvilág

35 mérföld/óra és élet-halál kérdése: miért lehet biztonságosabb ugyanaz a kamionbaleset Amerikában, mint Európában?

Elsőre meglehetősen furcsán hangzik, de ugyanaz a 35 mérföld/órás, vagyis nagyjából 56 km/órás baleset eltérő…

2026. 08. 10.
  • Autók

Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupé: erőteljes belépő az új GT‑sorozatba

Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…

2026. 08. 10.