Kulcsár Edina: „A telefon figyelmeztet, ha lejár a hűtőben a túró.”

Írta:
Drive Me Baby

Kulcsár Edina életmódváltása sokak figyelmét felkeltette pár hónappal ezelőtt. Ahogy azt mi is megírtuk, rengeteget fogyott az egykori szépségkirálynő. Edina azonban életmódja mellett a környezet védelmére is egyre jobban odafigyel. Arról, hogy a túró lejárt a hűtőben, például telefonos emlékeztetőt is beállít, így nem kell a lejárt szavatosságú élelmiszereket kidobnia.

Kulcsár Edina az RTL Klub Nyerő Párosának versenyzőjeként tűnik fel újra a képernyőn, és a Blikknek adott interjújában a környezettudatos vásárlás és élelmiszerpazarlás ellen is adott tippeket az olvasóknak.

Kulcsár Edina inkább gyakran vásárol keveset

Az egykori szépségkirálynőt kifejezetten idegesíti, ha ki kell dobni az ételt, mert megromlott vagy lejárt a szavatossága.

„Míg korábban próbáltam minél ritkábban, de többet vásárolni, most inkább sűrűbben megyek, akár 1-2 naponta is, hogy ne halmozzak fel sok ételt. A másik, hogy azokat a szekrényeket, fiókokat, ahol a tartós élelmiszerek vannak, havonta egyszer átnézem. Én például balról jobbra szoktam pakolni, lejárati dátum szerint, ez is egy trükk. Ahogy emlékeztetőket is szoktam beállítani a telefonomon, hogy például két nap múlva lejár a túró.”

Ezek a hírek is érdekelhetnek:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Apple CarPlay iOS 27 újdonságok: okosabb, látványosabb és végre sokkal kényelmesebb autós élmény

Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…

2026. 06. 13.
  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.