Egy hibrid Jazz-t bocsátott a Honda Magyarország a Magyar Mentőmotor Alapítvány rendelkezésére, hogy megkönnyítse, egyszersmind hatékonyabbá tegye a szakemberek munkáját.
„A járványügyi helyzetben új igényeket és új feladatokat kell kiszolgálnunk és ellátnunk. Ahhoz, hogy ezeket maximálisan teljesíteni tudjuk, segítségre van szükségünk. A Honda Hungary ahogy eddig is, most is, mellénk állt és a rendelkezésünkre bocsátotta márciusig ezt a szuper hibrid meghajtású Jazz-t, amivel a téli időszakban fogjuk végezni azt a munkát. Ezt jelenleg még Honda motorok hátán végezzük” – mondta el Varsányi Zoltán, Magyar Mentőmotor Alapítvány Kuratóriumi Elnöke.
Az alapítvány szeptembertől – többek között – a levett COVID-19 minták laborba szállítását végzi. Ezt pedig a mintavételek megnövekedett száma indokolja. Az új rendszer szerint, a mintavételt végző autó nem utazik be a központba az anyagot leadni, hanem azt átadja egy érkező mentőmotornak. A motoros pedig a nap folyamán folyamatosan járja az egyes átvételi pontok és a központ közötti utat. A hűvösebb, majd a téli idő beálltával azonban sajnos hatékonyan, motoron ezt a tevékenységet nem tudják végezni.
„Egy olyan alacsony üzemanyag-fogyasztású és károsanyag-kibocsátású autót bocsátottunk az alapítvány rendelkezésére, amely nagy hellyel rendelkezik és bírja a napi 10-12 órányi szünet nélküli terhelést. Remélem, hogy a mai napon átadott Honda Jazz e:HEV-vel mi is hozzájárulhatunk a könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb gyógyításhoz. Valamint, hogy Soichiro Honda szellemiségéhez hűen egy kicsit jobbá tehetjük a világot” – mondta el Smudla István, a Honda Central Europe autóértékesítési vezetője és magyar piacért felelős igazgatója.
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Nyakunkon az őszi kuponnapok! A legjobb alkalom arra, hogy végre felfrissítsük a gardróbot és megszerezzük…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…