Tizenhárom százalékkal csökkentette az alumínium italdobozok súlyát a Coca-Cola Magyarország. Az országban gyártott és 19 országban forgalmazott dobozos üdítőitalok csomagolásához a cég 2020-tól éves szinten mintegy 170 tonnával kevesebb alumíniumot használ fel, csökkentve a gyártás és a szállítás során fellépő környezeti terhelést.
A társaság 2018 óta több mint 600 millió forintot fordított innovatív környezetkímélő csomagolóanyagok bevezetésére. Tavaly megkezdte a kiszállításkor alkalmazott raklapfólia felhasználásának kiváltását is. Ebből az anyagból az idén így már 43 tonnával kevesebbet használ fel a Coca-Cola. Mivel a csomagolás kevesebb anyagot tartalmaz, a szállítás is kisebb energiát igényel.
A vállalat folytatja a fejlesztéseket, és várhatóan 2021-ben a négy, illetve a hat dobozos kiszerelések műanyag csomagolását kartonpapír-alapúra cseréli. A Coca-Cola globális stratégiájának célja többek között az, hogy 2030-ra ugyanannyi műanyag palackot és aludobozt gyűjtsön vissza, mint amennyit értékesít.
A Coca-Cola Magyarországon forgalmazott PET-palackjai már most is 100 százalékban újrahasznosíthatók, és el szeretnék érni, hogy a vállalat kínálatában is megjelenjenek a 100 százalékban újrahasznosított PET palackokból készülő palackok. A fejlesztéseknek köszönhetően az újrahasznosított PET-palackok részaránya átlagosan 24 százalék, amit 2030-ra 50 százalékra emelnek. A magyarországi gyártásban felhasznált műanyag mennyisége az elmúlt években 15 százalékkal csökkent, idén pedig további 4 százalékkal lesz kevesebb az szénsavas üdítőitalok palackjaihoz használt műanyag mennyisége. Így a vállalat éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyának felel meg.
Forrás: MTI
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…