Egy korszak zárul le idén a BMW számára, ugyanis kilenc év és közel 250 ezer eladott darab után végleg befejeződik a bajor márka első tisztán elektromos autójának, az i3-nek a gyártása. Az utolsó darabok nyáron gurulnak le a cég lipcsei üzemének gyártósorairól. Tipp: Megérkezett a legerősebb elektromos BMW, a 620 lóerős iX M60
BMW i3 története 2011-ben egy koncepcióautóként kezdődött, két évvel később pedig már piacra is dobták a kompakt modellt, ami végül az egyik legsikeresebb elektromos autó lett a piacon. A brit Autocar magazin a BMW szóvivőjétől megtudta, hogy a cég idén júliusban fejezi be az autó gyártását, hogy annak helyén 2022 második felében elindulhasson a harmadik generációs, tisztán elektromos Mini Countryman sorozatgyártása.
A BMW i3 nem közvetlen utódja a vadonatúj iX1 crossover lesz, ami a harmadik generációs X1-es tisztán elektromos változata. Az idén bemutatásra kerülő ötüléses crossovert eredetileg az új, debreceni üzemben tervezték gyártani, az Autocar forrásai szerint azonban a zöldmezős telephely építésének késése miatt az i3 utódját előreláthatólag 2024-ig a BMW regensburgi gyárában fogják gyártani.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő…
Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki,…
A nyár egyet jelent a hosszú nappalokkal, a napsütéssel és persze a kerékpározással. Egyre többen…
Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…
A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…