A Suzuki Motor Corporation és a Toyota Motor Corporation úgy döntött, hogy tovább erősítik az együttműködésüket azzal, hogy a Suzuki által kifejlesztett és gyártott új akkumulátoros-elektromos SUV modell a Toyota kínálatában is meg fog jelenni. Már szinte biztos, hogy a tavaly januári Delhi Auto Expón és a tavaly októberi Tokiói Autószalonon is bemutatott Suzuki eVX tanulmány átdolgozásáról van szó. Ezt az új típust, amely szintén tanulmányként a Toyotánál az Urban SUV nevet viselte, a tervek szerint 2025 tavaszától a Suzuki üzemében fogják gyártani Gujaratban, Indiában.
Az együttműködés területei sokrétűek, és kiterjednek a járművek gyártására és kölcsönös értékesítésére, valamint az elektromos meghajtású járművek elterjesztésére. Az együttműködés keretében gyártott közös típusok piaci bevezetése már Japánra, Indiára, Európára, Afrikára és a Közel-Keletre is kiterjedt. Többek között ezért jelent meg pár éve a Suzuki európai kínálatában a Toyota Corolla Touring Sports és a Toyota RAV4 Plug-in Swace illetve Across néven, a világ más részein (például Indiában) viszont Suzuki modelleket is lehet Toyota emblémával kapni.
A most bejelentett kis SUV az első tisztán elektromos hajtású autó lesz a két vállalat közötti gyártói kapcsolatban. Már biztos, hogy a típust az egész világon be fogják vezetni, hogy a SUV-piacon – amely továbbra is figyelemreméltó növekedést mutat – is legyen lehetősége az embereknek megfizethető és jól használható, japán villanyautót választani. Ezzel az újdonsággal a Suzuki és a Toyota tovább támogatja a szén-dioxid-semleges társadalom megvalósítására irányuló kezdeményezéseit.
Kizárólag villanyautónak tervezték az újdonságot, belső égésű motorral szerelt változata nem lesz. A Toyota friss sajtóközleménye szerint egy fürge és jól vezethető, bőséges hatótávolsággal és kényelmes utastérrel rendelkező SUV-ra kell számítani, amely felárért rendelhető lesz dupla motoros, négykerék-meghajtású kivitelben is. A 4×4-es verzió úttalan utakon a terepjáró-képességeivel, aszfalton pedig a menetteljesítményeivel múlja majd felül a kétkerék-meghajtású alapmodellt. A hajtásláncot, az akkumulátort és a modellhez használt dedikált elektromos platformot a Suzuki, a Toyota és a kisautó-specialista Daihatsu közösen fejlesztette ki, kihasználva az egyes vállalatok erősségeit.
Ezt se hagyd ki:
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…
Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…