Ingyenes parkolás Bécsben: az osztrákok meglépték, amit Budapest (még) nem

Írta:
Drive Me Baby

A biciklizés mellett az autózás szerepe is felértékelődött Bécsben az elmúlt hetekben. A városvezetés ezért kedd óta tízezer új parkolóhelyet bocsát a lakók rendelkezésére, ezzel párhuzamosan pedig a parkolózónákat is felfüggesztik. Az ingyenes parkolás elsősorban azoknak segít, akiknek továbbra is be kell járniuk a munkahelyükre. A koronavírus elleni védekezés jegyében az osztrák főváros vezetősége mindent megtesz a biztonságos közlekedés elősegítéséér.t

Ingyenes parkolás: azokon segítenek, akik bejárnak a munkahelyükre

A tömegközlekedés a fertőzés veszélye miatt jelenleg kerülendő, ezért a legtöbben autóval intézik teendőiket. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfelelő mennyiségű parkolóhelyre van szükség. A bécsi városvezetés ezért határozatlan időre ingyenessé tette a parkolást a városban. Vagyis nincs szükség sem parkolójegyre, sem regisztrációra a parkolóóráknál, vagy az applikációkon keresztül. Az ingyenes parkolás azonban nem azt jelenti, hogy bárhol le lehet tenni az autót: a mozgássérült parkolókban, vagy a rakódóterületeken továbbra sem szabad megállni.

Nem kell parkolójegy, sem regisztráció a parkolóóráknál, vagy az applikációkon keresztül; fotó: Unsplash/Haidan

Azokra is gondolt a város, akik hosszabb időre hagynák magukra járművüket. Michael Ludwig polgármester elmondta, szerdától tízezer darab kedvezményes parkolóhely lesz a mélygarázsokban is, amit napi öt euróért igénybe lehet venni, a hét végére pedig már remélhetőleg a harmincezret is eléri ez a szám. „Az ingyenes parkolás most azoknak segítség, akiknek továbbra is be kell járniuk a munkahelyükre” – mondta Birgit Hebein alpolgármester és közlekedésügyi tanácsnok. „Ezek az emberek teszik lehetővé, hogy városunk továbbra is zökkenőmentesen működhessen, ezért nem szabad, hogy a parkolási díjazás hátrányosan érintse őket”. Bécs pénzügyi tanácsnoka, Peter Hanke még hozzátette, a városvezetés külön köszöni a parkolótársaságok együttműködését a jelen helyzetben, hiszen ezek az ingyenes parkolás a a többi intézkedés csak így valósulhatott meg.

Budapesten a jelenlegi állás szerint (03. 18.) nem lesz ingyenes a parkolás.

A koronavírussal mi is számos cikkben foglalkozunk. Ha egy kis vidámságra vágysz ebben a nehéz időben, nézegess nálunk vicces videókat, mert beindult az internet népe.

Forrás: Turizmus Online

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.