Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílik meg szeptember 21-én a KORART Modern és Antik művészeti galéria Budapesten. A hazai közönség először láthatja a barcelonai festő különleges emberábrázolásait. A 27 alkotást felvonultató exkluzív tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen lesz látogatható.
„Eltökélt szándékunk, hogy bemutassuk a ma élő spanyol művészek legnagyobbjait a magyar közönségnek. Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elsőként Spanyolország egyik legkiemelkedőbb kortárs festője, Montse Valdés képei lesznek láthatóak nálunk” – mondta Jókay Mária művészettörténész, a KORART művészeti vezetője. A most 61 éves Montse Valdés nagyméretű olajvászon festményekre szakosodott, műgyűjtők világszerte megbecsülik és értékelik a festményeit. „Nem egy szokványos festő, hiszen nemcsak formákat, hanem lelkeket is fest, amit manapság már elfelejtettük. Úgy fest meg embereket, ahogy a modern művészek közül senki más: újjáteremti a létezését, vászonra viszi a nyugalommal teli emberi lelkeket is” – tette hozzá Jókay Mária.
A kiállítás 2020. szeptember 19-től október 18-ig, naponta 10-18 óráig tekinthető meg ingyenesen a most nyitó KORART galériában (1052 Budapest, Balaton utca 4.). Belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező és a maszk viselése ajánlott. Előzetes regisztráció nem szükséges. A kiállítás egyben a KORART Modern és Antik művészeti galéria megnyitása is, ami szeptember 21-től nyílik meg a nagyközönség számára.
Úgy tűnik, a Toyota végre komolyan ráfordult arra az útra, amelynek végén egy igazi, nagy…
Tavasszal egy teraszon elfogyasztott kávé, egy hosszabb beszélgetés a parkban vagy egy esti sörözés könnyen…
Látványos piaci erősödés rövid idő alatt Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy…
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…