Kétféle vásárló létezik az IKEA-ban: van, aki elkalandozik a hálószobában vagy a konyhában, esetleg egy teljesen felesleges új dohányzóasztalt vagy vázát vásárol. Aztán ott van, aki inkább egyenesen az étterem felé indul, hogy aztán nagy valószínűséggel svéd húsgolyót rendeljen. Most az utóbbi csoportba tartozóknak kedveskedik az amerikai IKEA. Nem is akárhogy, mutatjuk, mi az a Huvudroll. Tipp: Valaki 70 ezer forintot fizetett Berényi Miklós használt selyem pizsamájáért
Az ikonikus svéd húsgolyó egyértelműen az áruházi látogatások egyik fénypontja, amit szerencsére már az otthonunk kényelméből is élvezhetünk. Nem, nem a gyorsfagyasztott termékre gondolunk, hanem az IKEA egyik újítására, a svéd húsgolyó illatú gyertyára, mert már ilyen is létezik.
A Huvudroll nevű húsgolyó illatú gyertya, az amerikai IKEA áruházak Store in Box promóció részét képezik. A promócióban azok a vásárlók vehetnek részt, akik az IKEA Family törzsvásárlói programban regisztrálnak, közöttük ugyanis augusztus hónapban olyan zsákbamacska szerű ajándékokat osztanak ki, amelyek az áruházi látogatásokat hivatottak imitálni. Ennek egyik legjellegzetesebb szenzoros élménye pedig nem más, mint a svéd húsgolyó illata.
Tavaly a koronavírus-járvány első hullámának ideje alatt az IKEA azzal kedveskedett a karanténban rekedt embereknek, hogy megosztotta a svéd húsgolyó eredeti receptjét. Ha érdekel, hogyan tudod elkészíteni te is ezt a klasszikus ételt, kattints ide.
Bár a Huvudroll gyertya Magyarországon nem elérhető, a svéd lakberendezési áruház egyik legújabb nagydobását itthon is beszerezheted. Ez pedig nem más, mint a sajátmárkás divatkollekció EFTERTRÄDA. Ha érdekel, hogy milyen ruhákat és kiegészítőket kínál az EFTERTRÄDA, és hogy miért pont az ikonikus BILLY könyvespolc vonalkódja díszíti a kollekció darabjait, akkor az ebből a cikkünkből megtudod.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: Adweek
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…