Honda Civic Sport Line: végre egy sportos modell, amiben minden elfér

Írta:
Kata

A kutya, amelyik ugat, nem harap – tartja a mondás. Ez ugrott be a Honda Civic Sport Line esetében is, nem véletlenül. A mérges külső ugyanis szelíd belsőt rejt, jelen esetben egy háromhengeres 1.0 literes turbómotort. A Civic Sport Line őrületesen jól néz ki: dögös, sportos megjelenése minden nézetből ontja magából az erőt. Ez azonban leginkább a külső dizájnelemeknek köszönhető – és nem a benne bujkáló 126 lóerőnek. Ettől függetlenül a minőségi anyagok és a ráncfelvarrás során kijavított hibák az új Civicet egy izgalmas, szerethető autóvá tették.

LED fényszórók, egységes, fekete hűtőmaszk és szimmetria a ködlámpáknál – jót tett a Civicnek a ráncfelvarrás

Új Civic született: Honda Civic Sport Line

A Honda zászlóshajójának tartott Civic modellek 2020-ban alapos face liftet kaptak. De hogy csavarjanak még egyet a történeten, piacra dobták a Sport Line verziót is, ami már szinte egy Type R-rel is felér – igaz, csak kívülről. A Honda Civic modell Sport Line kiadása ugyanis csakis 1.0 literes, 180 Nm forgatónyomatékkal bíró VTEC turbómotorral kapható.
A modell vásárlói kétféle felszereltségi szint közül választhatnak: az alacsonyabb Comfort és a gazdagabban felszerelt Executive csomagból. A Honda új színnel is bővítette a választékot, mostantól Obsidian Blue Pearl árnyalatban is kérhetjük autónkat (185 ezer Ft felár ellenében), ami telitalálat a Sport Line-hoz.

Cápauszony, spoiler, diffúzor, beömlők – minden, ami kell egy sportautóra

A tesztautónk méretes, 17 colos, fekete, sport könnyűfém felniket kapott, emellett a dögös külső dizájn felszereltség része még a csomagtérajtó spoiler, a hátsó diffúzor elem, az első és oldalsó küszöb dekorációk, a cápauszony jellegű antenna, a fekete hűtőrács, illetve a LED első és hátsó fényszórók, valamint a nappali menetfény (a LED lámpa mostantól minden Civicnél alapfelszereltség). Nem csoda, hogy megbámulták az utcán: vérbeli sportautónak nézte, aki látta.

A Sport Line modell izmossága szembeötlő a tizedik generációs Honda Civic mellett

A Civic, amellett hogy állati jól néz ki, kényelmes és tágas is! Csomagtere alapból 414 literes, de növelhető 478 literre, ami a kategóriájának egyik legjobbja. Gyakorlatilag mindent elnyel, és ez a képesség a Civic esetében nem ment a sportos formák rovására, amiért külön piros pont jár a Hondának!

Tesztünk folytatásáért lapozz tovább!

Oldal: 1 2

Kata

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.