Hét budapesti sportpálya újult vagy épült meg – mutatjuk, melyek!

Írta:
Drive Me Baby

A vírus számos edzőteremre tett lakatot és űzte ki a sportolni vágyókat a szabadba, ezért Budapest két jeles szervezete, a BUG (Budapest Urban Games) és a Járókelő közös pályázatot hirdetett, amelyre a budapesti lakosok, közösségek jelentkezhettek. A pályázók és a projektgazdák összesen hét budapesti sportpályát újítottak fel, vagy építettek meg a lakókkal közösen.

Újra használatban a városi sportpályák

A BUG és a Járókelő a lakosság sportjellegű fejlesztési ötleteit gyűjtötte össze a nyáron, majd a nyertes pályázatokat szeptemberben valósította meg. A pályázat célja a városi sportpályák és grundok kisebb hibáinak javítása és fejlesztéseinek megvalósítása. A pályázaton részt vehetett minden budapesti lakos, közösség és civil szervezet, akik rendszeresen használják a várost sportolásra és szeretnék, ha kedvenc grundjuk fejlődne. Összesen közel 20 pályázat érkezett, melyből idén 7 sportpálya felújítására, építésére volt keret.

„A pályázat ötlete tavaly született, amikor a Járókelő megkeresett minket egy bejelentéssel, hogy a városligeti strandröplabda pálya évek óta háló nélkül, kihasználatlanul áll. Rögtön beleálltunk a kezdeményezésbe, és a vásárolt hálót, illetve a labdákat a szomszédos Pántlika presszóban helyeztük el megőrzésre. Innen bárki, bármikor kölcsönvehette és mindmáig kölcsönveheti a felszerelést” – mondta Mezős Balázs, a BUG alapítója. A BUG nem először kampányol a városi sport fejlesztéséért. Az elmúlt években megújította a Klauzál téri sportpályákat, pingpong asztalokat, a Bikás parkban lelátót épített.

Ez a hét pálya csak rád vár!

  • Váradi utca 17.: sportpálya (kosárpálya) építés
  • Elvis Presley park: háló és felfestés
  • Csáktornya utca 7.: új palánk + gyűrű + háló
  • Fido Park: kültéri sakk készlet
  • Városliget lábtengó pálya: új kerítés-háló építés + felfestés + világítás
  • Városliget küzdősport pálya: gumiburkolat + 2 boxzsák
  • Bikás park: boxzsák

Ha pedig csak az időjárás tart vissza a mozgástól, olvasd el ezt a cikkünket, amelyben hasznos tippeket találsz az őszi-téli szabadtéri mozgáshoz.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Új név, ugyanaz a fontos kérdés: ki vezet a Teslában?

Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…

2026. 10. 14.
  • Autók

Bemutatjuk a SUV-ok megfontolt úriemberét – Honda CR-V e:HEV teszt

A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…

2026. 10. 13.
  • Autók

Behúznák a féket a kínai hibrideknél: mit jelenthet ez a magyar autóvásárlóknak?

Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…

2026. 10. 12.
  • Autók

Bemutatkozott Magyarországon a Seltos – Új név, ismerős Kia -DNS

A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…

2026. 10. 12.
  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.