Elképesztő! 3 napos lagzira készül Majka és Dundika

Írta:
Drive Me Baby

A hétvége folyamán megrendezésre kerül Majka és Dundika esküvője, ráadásul nem akárhogyan. A ceremónia egy borászatban lesz, a lagzi pedig három napig fog tartani. Tipp: Ennyi volt, Kollányi Zsuzsi nem áll többet színpadra Majkával és Curtisszel

A hétvégén tartják az idei év legnagyobb sztáresküvőjét, a Bors értesülései szerint a sztárvilág színe-java ott lesz az eseményen. Majoros Péter és kedvese, Hajnalka tíz év után végre örök hűséget fogadnak egymásnak. A pár idén tavasszal ünnepelte tizedik évfordulóját, épp ezért tartották volna ekkor az esküvőt is, azonban a pandémia felborította a terveket.

Majka és Dundika a hétvégén mondja ki a boldogító igent

A lap információi szerint a ceremónia a hétvégén lesz megtartva egy neves borászatban, melyről a pár az utolsó pillanatig próbált hallgatni. A luxusesküvőiről híres pincészet szinte megközelíthetetlen az érdeklődők számára, mivel több mint 100 hektáros telken fekszik egy völgyben, ahová egyetlen út vezet be. Így idegenek véletlenül sem pillanthatnak a kulisszák mögé.

Ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor Majkáék három napos lagzit terveznek, ahova meghívtak számos közéleti szereplőt: tévések, zenészek és színészek is ott lesznek majd a baráti körükből. Csak úgy, mint az esküvő helyszíne, a többi részlet is szupertitkos. Tipp: Dallos Bogi a lánybúcsújáról jelentkezett be, közeleg a nagy nap! – Képek

A következő oldalon elárulunk néhány érdekességet a lagziról.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.