19-en haltak meg a múlt héten közúti balesetben! Mutatjuk az okokat

Írta:
Drive Me Baby

Az elmúlt héten 1424 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására. Az ismert balesetekből 258 járt könnyű-, és 102 súlyos sérüléssel, 19-en pedig életüket vesztették. Fiatalok, idősek, férfiak, nők, kerékpárosok, motorosok, autósok és gyalogosok is. Halálos áldozattal járó balesetek körülményeiről olvashattok ma, komoly, de annál fontosabb téma. Elrettentő példa: Karamboloztak, majd csókolóztak és beszélgettek az M1-es belső sávjában – VIDEÓ

A közúti balesetek leggyakrabban előforduló okozója: a vezető áttér a másik sávba

A kreszvaltozas.hu az MTI nyomán összeszedte a múlt héten történt közúti balesetek tudósítását. Sok mindenre fogható a nyár beköszöntével emelkedő közúti balesetek száma: lehet ez a meleg, a Covid miatt kialakult rutinvesztés vagy, hogy rosszak az utak, kevés a rendőr az utakon, nem jó a KRESZ. Mindez vajmi kevés, ha már megtörtént a baj. Éppen ezért az alábbi felsorolás legyen intő példa mindannyiunk számára. Vezessetek mindig figyelmesen és körültekintően! Tipp: Balra kanyarodás telezöldnél: hidd el, nem is olyan bonyolult!

Július 5. – 4 halálos áldozattal járó autóbaleset

(fotó: freepik)
  • Hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Hejőszalonta közelében egy 43 éves férfi személygépkocsival nekiütközött az előtte haladó járműszerelvény hátuljának, az autóvezető a helyszínen meghalt.
  • Hajdú-Bihar megyében Nyíradony-Aradványpuszta lakott területén egy 51 éves férfi motorkerékpárral lehaladt a jobb oldali útpadkára, ahol az ott álló betonoszlopnak ütközött, a motoros a helyszínen meghalt.
  • Somogy megyében Balatonszárszó lakott területén egy 54 éves férfi motorkerékpárral nekiütközött az előtte balra kanyarodni szándékozó és forgalmi ok miatt megálló személygépkocsi hátuljának. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
  • Budapesten, a III. kerületben egy 26 éves férfi szintén motorkerékpárral járdaszegélynek, majd egy közvilágítási oszlopnak ütközött. Ezt követően a külső forgalmi sávra zuhant, ahol egy 55 éves nő az általa vezetett személykocsival elütötte. A motorost még kórházba szállították, de ott belehalt a sérüléseibe.

Július 6. – 2 halálos áldozattal járó autóbaleset

  • Kedd reggel Csongrád-Csanád megyében Kistelek közelében egy 58 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A balesetben a személykocsi sofőrje a helyszínen meghalt.
  • Medgyesegyháza lakott területén, egy útkereszteződésben egy 30 éves férfi tehergépkocsival elütött egy 67 éves férfi kerékpárost, aki kórházba szállítását követően 19.15-kor meghalt.

Július 7. – 3 halálos áldozattal járó autóbaleset

  • Szerdán Veszprém megyében, Kislőd közelében egy 67 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező tehergépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje meghalt, vélhetően elaludt vezetés közben.
  • Szintén Veszprém megyében, Pápa lakott területén egy 60 éves férfi járműszerelvényt vezetve balra kanyarodás közben elütötte a kijelölt gyalogos átkelőhelyen gyalogosan áthaladó 75 éves asszonyt, aki a helyszínen meghalt.
  • Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyháza közelében egy 41 éves nő személykocsival haladt, de elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről és az út melletti árokba csúszott. A balesetben a gépkocsi utasa, egy 46 éves férfi a helyszínen meghalt, a jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett.

A múlt héten történt közúti balesetek listája a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.