Sajnos nagyon gyakori probléma, hogy a kapubejáró tulajdonosa más járművek miatt nem tudja megközelíteni a saját beállóját és otthonát. Ennek a látszólag egyszerű jogi problémának a megoldása (legalábbis a törvényes megoldása) nem is mindig olyan egyszerű. Az alábbiakban következzen pár jó tanács a békés rendezéshez.
Érdemes hangsúlyozni, hogy ha az a terület, ahova parkolnak, magánterület, úgy természetesen – ritka kivételtől eltekintve – más járművek parkolása a parkolást fizikailag megakadályozó tereptárgyakkal megoldható. De mit tehetünk akkor, ha éppen a mi ingatlanunk előtt parkolásra csábító, szélesebb terület van? Mit csináljunk, ha a közelben található olyan üzlet, focipálya, rendezvényterem, ami miatt a vásárlók, szurkolók, vendégek a mi ingatlanunk elé állnak, akadályozva ezzel bennünket a saját ingatlanunk használatában?
Egyfelől lehetőségünk van a rendőrség és a közterületfelügyelet eljárását kezdeményezni. Vagyis bejelentést tenni, amennyiben a parkolás a KRESZ szabályait sérti. Ilyen előírás pl. a KRESZ várakozás szabályai között elhelyezett rendelkezése, miszerint tilos várakozni ott, ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza. Ott is tilos várakozni, ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja.
A sportrendezvények szervezőinek csak fokozott biztonságú sportrendezvények esetén van kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy a szurkolók parkoltatását, az elhelyezett gépjárművek őrzését megszervezze és biztosítsa. Amennyiben azonban éppen ilyen rendezvény miatt vagyunk akadályoztatva, úgy a szervezővel szemben van módunk igényérvényesítésre.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…
Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.
A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…
Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…
A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…