„Körülvesz bennünket a papír, de észre sem vesszük. Nem feltűnő, de számomra különlegesen kedves, mert fantasztikus formákat lehet belőle létrehozni. Nem lehet vele kapkodni: alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy viselkedik.” – mesél a papírral ápolt kapcsolatáról a művész, aki idén nyáron különleges felkérést kapott. „Olykor előfordulnak olyan munkák, amelyekről már az elején érzem, hogy nagyon izgalmas lesz. Ez történt idén tavasszal is, amikor a Lexus megkeresett, hogy építsem meg a vadonatúj Lexus UX 300e papírmakettjét.”

Az origami művészete nagyfokú szaktudást és rendkívüli pontosságot igényel – pontosan úgy, mint az autógyártás. Nem véletlen, hogy a Lexus több évtizedes tapasztalattal bíró, emberfeletti pontossággal dolgozó kézműves szakemberei: a takumi mesterek rendszeres papírhajtogatással tartják formában kezüket és szellemüket. Egy dolog azonban acélból autót építeni, és egészen más papírból létrehozni ugyanazokat az idomokat.
A következő oldalon kiderül, mekkora kihívás volt elkészíteni origami technikával a Lexus UX 300e modellt és miért nem került bele a belső végül.

Csúcstechnológiás SUV sportautós DNS-sel: az új Mercedes-AMG GT SUV
A Mercedes-AMG 59 éves történetében először fejleszt nagyméretű SUV-modellt teljes egészében házon belül, az alapoktól. Az új Mercedes-AMG GT SUV az AMG.EA nagy teljesítményű architektúrára épülő második modell, amely egy

A masszázsülés már megvan, a bizalmat még meg kell nyerniük – kínai kihívók az európai prémiumautók között
Gyorstöltéssel, fejlett vezetéstámogatással és kényelmi extrákkal csábítanák el az európai prémiumautók vásárlóit a kínai márkák. A párizsi autószalonon bemutatott kínálat mögött komoly terjeszkedési tervek állnak, az ismert emblémákhoz kötődő bizalmat

„Egy egész autó is eltűnhet mellettük!” – újabb budapesti járműveken figyelmeztetnek a holttérre
A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy járművek közelében akár egy személyautó is észrevétlen maradhat a

