Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis – még a Sziget fesztiválon – közelebbről is megismerkedhettünk vele. Egy dolog azonban akkor még kimaradt: milyen valójában vezetni? 

A múlt héten egy Geely eseményen végre erre is választ kaptunk, amikor egy rövid menetpróba erejéig beülhettünk az E2 volánja mögé. És bár néhány kilométer nyilván nem ér fel egy többnapos teszttel, arra bőven elég volt, hogy megszülessenek az első benyomások: ez a kisautó vezetés közben még szerethetőbb, mint gondoltuk!

Már ránézésre is van benne valami csajos

Az E2 formáját már az elsőre is szerettük, vezetés előtt azonban ismét körbejártuk egy kicsit. Kompakt, lekerekített, kedves, ugyanakkor kellően modern, hogy ne hasson túl játékosnak. Van benne valami kifejezetten csajos – a lehető legpozitívabb értelemben. Tipikusan az az autó, amelyet könnyű elképzelni a hétköznapokban: reggeli munkába induláshoz, edzéshez, bevásárláshoz vagy egy délutáni kávézáshoz. Beülve pedig kiderült, hogy a cukiság mögött sokkal több rejlik.

Mintha mindennek lenne saját helye

Az E2 utasterében talán a praktikum lepett meg a leginkább. Nem egy hatalmas autóról beszélünk, mégsem éreztük azt, hogy szűkös lenne belül. Az ülések kényelmesek, az elrendezés átlátható, és szinte mindenhol találunk valamilyen tárolóhelyet. A Geely szerint összesen 36 különböző tárolási lehetőséget alakítottak ki az autóban. Elsőre ez talán csak egy jól hangzó szám, de amikor elkezdjük lepakolni a telefont, kulcsot, napszemüveget, táskát és minden mást, amit egy átlagos napon magunkkal viszünk, máris átélhető lesz. A vezeték nélküli telefontöltő külön pluszpont. Beszállunk, letesszük a telefont, és nem kell kábelekkel bajlódni. Hátul egy 375 literes csomagtartót kapunk, amely 1320 literig bővíthető, továbbá elöl egy 70 literes „frunk” is rendelkezésre áll. 

Élmény vezetni, könnyű fordulni

A volán mögött ülve újabb kellemes meglepetés: a Geely E2-t nagyon könnyű és kellemes vezetni. A menetpróba alatt leginkább az tetszett, mennyire ütemesen lehetett vele haladni. Könnyedén reagál, egyszerű kezelni, és rövid idő után olyan érzést ad, mintha már napok vagy hetek óta társunk lenne a forgalomban.

A tesztnapon többen megosztva vezetjük az autókat, most azonban nagyon nehezemre esett átadni a kormányt… Ebben a hátsókerék-hajtású konstrukció és a meglepően kis fordulókör is szerepet játszik: a Geely 4,95 méteres minimális fordulókört ad meg, ami városi manőverezésnél, szűk utcákban és parkoláskor kifejezetten jól jöhet. Pontosan ezért érezzük úgy, hogy ennek az autónak a valódi közege a város. A hétköznapok forgatagában, amikor az ember egyik célállomástól a másikig megy, pont ez a lényeg: az autóban töltött idő is legyen élvezetes és könnyed. Az E2 pedig ezen a rövid tesztúton  pontosan ezt nyújtotta.

Több mint 300 kilométer a hétköznapokra

Az E2 tisztán elektromos, és változattól függően eltérő akkumulátorral érkezik. A nagyobb, 47,14 kWh-s akkumulátorral a WLTP-hatótáv 345 kilométer körül alakul, így nemcsak néhány rövid városi útról beszélünk egyetlen töltéssel. Emellett a Geely globális E2/EX2 specifikációja 30-ról 80 százalékra 25 perces DC-gyorstöltést ígér megfelelő töltési körülmények között. És itt áll össze igazán az E2 egész koncepciója. Nem hosszú autópályás túrákra akar rábeszélni. Sokkal inkább azt mondja: használj engem minden nap, de ha úgy alakul, akkor az autópálya sem jelent gondot!

Rövid volt, de pont elég ahhoz, hogy kíváncsiak maradjunk

Egy menetpróba után természetesen még korai átfogó képet alkotni az E2-ről. Ahhoz együtt kellene vele töltenünk néhány napot, kipróbálni a reggeli dugóban, bevásárlásnál, parkolóházban, és megnézni azt is, mit mutat a hatótáv a hétköznapi használatban. De az első benyomás határozottan pozitív. 

Csajos, szerethető, praktikus, kényelmes és meglepően könnyű vele együtt mozogni. Nem akarja túlbonyolítani az elektromos autózást, és talán pont ettől működik. A rövid menetpróba végén leginkább egy dolgot éreztünk: legközelebb jóval több kilométerre és napra szeretnénk elkérni a kulcsát. 😉

Promóció

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett