Ezt kell tenned, ha a kanyarban megcsúszik az autó

A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék – legrosszabb esetben ónos eső – formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra, folyamatos kockázatot jelent az autózókra. Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amellyel száraz úton, sőt még melegebb évszakokban esős úton is bevehető az adott ív, a hidegben túl sok lehet. Ilyenkor könnyen megcsúszik az autó, most viszont elmondjuk, mit kell tenned egy ilyen szituációban.

Vigyázz, csúszásveszély!

  • Ha az aszfalt nedvesen csillog, akkor óvatosabban kell haladni, a nyálkás út csúszósabb az esősnél. Ilyenkor önmagukban a téli mintázatúak és keverékű abroncsok sem elegendőek a biztonságos vezetéshez.
  • Érdemes csúszásveszélyre gyanakodni akkor is, ha síkosságmentesítettek, és látszólag csak nedvesek az utak a következő helyzetekben: hegyes, dombos vidéken északi oldali útszakaszokon; felüljárókon, ahol elfagyások alakulhatnak ki az útburkolaton lejtős utakon; lejtős utakon, ahol van rá esély, hogy a csapadék lemosta a csúszásmentesítésre leszórt anyagot.
  • Ha kanyarban megcsúszik az autó kerülni kell az erős fékezést vagy a pánikszerű gyors kormánymozdulatokat. Vissza kell venni a kocsi feletti uralmat. Hogy pontosan hogyan, azt a teljes cikkből ide kattintva megtudhatod.

További trükköket téli vezetéshez pedig ebben a cikkben árulunk el neked.

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt két évtizedben végigkísérte az autóipar és a vásárlói igények jelentős, olykor kihívásokkal teli változásait. A folyamatos fejlődés mellett megőrizte működésének alapértékeit: a professzionális kiszolgálást, valamint a csapaton belüli kölcsönös megbecsülést.

Tovább olvasom »
Promóció

Ezt kell tenned, ha a kanyarban megcsúszik az autó