Páncélozott luxus: ezekkel az autókkal járnak a legnagyobb államfők

Írta:
Drive Me Baby

Hongqi L5, Kína

(Fotó: Hot Cars)

Hszi Csin-ping, kínai elnök egy Hongqi L5-ös típusú autót használ minden hivatalos megjelenésekor. Az 1958-as alapítású Hongqi autómárka évtizedekig szolgált a kínai vezetők autójaként. A legismertebb modellt a korábbi kínai vezető, Mao Ce-tung használta Richard Nixon, amerikai elnök 1970-es látogatásakor. 1990-től kezdődően a kínai államfők már inkább a külföldi autómárkákat részesítették előnyben.

A Hongqi végül 2012-től lett ismét Kína elsőszámú hivatali autóinak egyike, miután az ország kormánya rendeletbe foglalta, hogy az elnöki autó kizárólag hazai gyártású lehet.  Az 5,5 méter hosszú, 2 méter széles és 1,5 méter magas autóban egy 6 literes V12-es motor található, ami 402 lóerőt képes kisajtolni magából.

Mercedes-Benz S600 Pullman Guard, Észak-Korea

(Fotó: Hot Cars)

Kim Dzsongun egy Mercedes-Benz S600 Pullman Guarddal rója az utakat, ennek megépítése megrendeléstől számítva másfél évbe telik, és nagyjából 1 millió dollárjába került az észak-koreai adófizetőknek. Az 510 lóerős, 5,5 literes V12-es motorral ellátott autó egy négy keréken guruló elnöki bunker, ami nem csak golyóálló, hanem állítólag bombabiztos is.

Az elnöki autók bemutatása a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3 4

Drive Me Baby

Friss

  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.