A Szívek királynője, a néhai Diana hercegnő július elsején ünnepelte volna 60. születésnapját. A neves alakalom miatt Harry és Vilmos is félretették nézeteltéréseiket, és közösen adták át az édesanyjuk örökségének emléket állító szobrot. Olvasd el a két herceg megható közleményét. Tipp: Botrány! Károly herceg nem vesz részt néhai felesége, Diana emléknapján
Ma, édesanyánk 60. születésnapja alkalmából, emlékezünk szeretetére, erejére és jellemére – azokra a tulajdonságaira, amelyek annyi jót tettek, és számtalan életet változtattak jobbá az egész világon.
Minden nap azt kívánjuk, bárcsak velünk lehetne. Bízunk benne, hogy ez a szobor örökre az ő életének és örökségének a szimbóluma marad.
Köszönetet szeretnénk mondani Ian Rank-Broadley-nek, Pip Morrisonnak és csapataiknak kimagasló munkájukért, azoknak a barátoknak és adományozóknak, akik segítettek ennek gyönyörű emlékműnek a megvalósulásában, és persze mindenkinek a világ minden táján, akik életben tartják édesanyánk emlékét.
– Vilmos herceg és Harry herceg
Diana 1997. augusztus 31-én szenvedett halálos balesetet szeretőjével, Dodi Al-Fayeddel, miközben autójukkal az őket üldöző paparazzik elől menekültek. Az esettel kapcsolatban még mindig rengeteg összeesküvés-elmélet kering, ugyanis sokan máig úgy gondolják, több volt ez, mint puszta baleset. Ha érdekel, mik voltak Diana hercegnő halálai előtt utolsó szavai, kattints ide.
Ha többet olvasnál az angol királyi családról, az alábbi cikkeinket ne hagyd ki:
Forrás: BBC, Instagram
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…