40 év után új albummal tér vissza a legendás svéd együttes, az ABBA, jövőre pedig Voyage című koncertsorozat veszi kezdetét…
Várakozással töltött hosszú órák és csupán 4 megtett kör után a versenybírók eredményt hirdettek, ami lényegében a rajtsorrendnek felelt meg.
A látottak alapján Kristen Stewart tökéletesen hozza Diana sajátos mozdulatait és manírjait, ez a színészi teljesítmény már nem az, amivel…
A Karikó Katalin arcképét ábrázoló hatalmas falfestmény a Színes Város és a Brain Bar jóvoltából készül el szeptember közepére.
A Mi kis falunk első két epizódja a premiert megelőzően már elérhető lesz az RTL Most+-on. Olvass tovább, ha tudni…
A főszereplő szerint a járvány is közrejátszik abban, hogy befejeződik a sorozat. Az utolsó részt már le is adták Németországban.
Nyár végén visszatér az RTL Klubra az egyik legkeményebb realitynek tartott, Survivor. Idén a civilek mellett celebek is versenybe szállnak…
Szeptemberben újra nyomozásba lendül az egész ország! Az Álarcos énekes az új nyomozók mellett egy lényeges újítással teszi még izgalmasabbá…
Az idei olimpiát sikeresen zárták a magyarok, 20 éremmel tértek haza sportolóink. Most az is kiderült, hogy idén mennyit ér…
A férfi vízilabda-válogatott megnyerte a spanyolok ellen vívott bronzmérkőzését, így a magír csapat összesen 20 éremmel zárta a tokiói olimpiát.