Újabb résszel jelentkezett a Krízisből Erő – az újranyitás lélektana című online műsor. A pandémia lezárását követő időszakról szóló műsorban az újbóli szabadságot és a bezártsággal járó szorongást vették górcső alá a műsor vezetői.
A Krízisből Erő – az újranyitás lélektana című adás második részének vendége ByeAlex és Gerendai Károly volt. A két meghívott őszintén beszélt arról, miként érintette őket a járvány bezártsággal teli időszaka, és vajon milyen lesz a visszatérés az újból felszabadult külvilágba. Az elmúlt év kifejezetten nehezen érintette a vendéglátás, a turizmus és a zeneipar szereplőit, így a két vendég tapasztalatai kifejezetten érdekes voltak a műsor fókuszának szempontjából.
ByeAlexet nagyon súlyosan érintették a korlátozások. Saját élményei alapján beszélt arról, hogy milyen lelki eredetű problémákkal kellett megküzdenie a hosszúra nyúlt járványidőszakban. Az énekes a következőképpen fogalmazta meg élete ezen szakaszát: „Nyilván nem a Covid az első számú problémám, hanem vannak más gondok is, meg más gondolatok a fejemben, amivel magamra maradtam. Én szeretek az érzelmi problémáim elől előre futni és elmenekülni. Ebben sokat segít a zenélés és minden, ami ezzel az életmóddal jár, dehát a Covid az jött és nem hagyott békén.”
A beszélgetésből kiderült az is, hogy ByeAlex az előbbiekhez hasonlóan nehezen éli meg, hogy az idén is elmaradnak a zenei fesztiválok. Számára ugyanis nagyon fontos a közönség közelsége, hiszen így volt képes megszeretni az embereket. Ha pedig a zene által nem tud közelebb kerülni hozzájuk, úgy érzi, könnyen elveszítheti ezt az érzést. A pandémia időszaka tehát egyértelműen megviselte ByeAlex lelkét és háza táját.
Gerendai Károly üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója elmondta, hogy ő sem vette könnyen a Covid által okozott kihívásokat. „Azt sokkal jobban megszenvedtem pszichésen is, hogy nem úgy működik a világ, ahogy szeretném és nincs rá hatásom. Közben meg mégis csak nekem kell a saját környezetemben erősnek maradni és példát mutatni, mert ha azt látják, hogy én összeomlok, azzal egy csomó embernek okozok még problémát.”
Az üzletember ebben az időszakban úgynevezett „válság-üzemmódba” kapcsolt és próbált minél több forgatókönyvet gyártani. Szerinte rengeteg olyan dolgot kellett kipróbálnia a járvány alatt, amelyek egyébként eszébe sem jutottak volna, és úgy tűnik, ezek közül több is megmaradhat a járvány után. „Két érzés között ingadoztam folyamatosan. Egyrészt, ugye, a tehetetlenség érzése, ami valamilyen módon legyűrt, másrészt a cselekvéskényszer, hogy ‘gyerünk, valamit muszáj csinálni, valahogy előre kell menekülni!”
Tovább cikkeink a koronavírussal kapcsolatban itt olvashatók:
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…