1870. március 2-án indult először útjára a Budavári Sikló. A jubileum alkalmából emléktáblát is avattak az ikonikus budapesti jármű alsó állomásánál. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ünnepségen arról beszélt, hogy a Budavári Sikló Budapest egy kiemelkedő fejlődéssel és haladással teli korszakában épült. Példaként szolgálhat a százötven évvel ezelőtti kor, amikor a fővárosiak a kontinensen elsők között élvezhették a kor legmagasabb színvonala technikáit – mondta.
Az emléktábla átadása előtt a BKV Zrt. vezérigazgatója, Bolla Tibor pedig a sikló történetét idézte fel: gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezésére épült. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. A második világháború alatt 1944-ben bombatámadás érte, és súlyosan megrongálódott. Hosszú évtizedekig tartó huzavona után, végül 1986-ra építette újjá a BKV, a kornak megfelelő újításokkal, immáron villamosmeghajtás működtette.
A sikló a Lánchíd budai hídfőjénél található Clark Ádám teret köti össze a Budai Vár közelében található Szent György térrel. A jármű ma már elsősorban turistalátványosságként üzemel. Különlegessége, hogy három kocsiból áll, amelyek egymás felett helyezkedik el, így összesen 24 utas szállítása alkalmas. A kocsik lépcsőzetes kialakításának köszönhetően minden utas zavartalanul élvezheti a pesti panorámát.
A Budavári siklóval való utazás remek tavaszi budapesti program lehet az egész család számára, ne hagyjátok ki ti sem. Ha bővebben érdekel a budapesti tömegközlekedés és a régi járművek, olvasd el a budapesti nosztalgiajáratokról szóló írásunkat.
Forrás: MTI, BKV
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…
Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…
Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…
A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…
Sydney Sweeney neve ma már szinte megkerülhetetlen Hollywoodban, az utóbbi években pedig egy egészen más…