BMW i4 xDrive40 teszt – A csendes BMW érzés

Eljött ez a pillanat is, az első autótesztem. Bármennyire is fogadkoztam, hogy maradok a kétkerekűek menetpróbájánál, kedves kollegáim csak meggyőztek. Viki próbáld ki, jó lesz! Mily’ meglepő, igazuk lett. És ha már a szezont a bajor motorok nyergében motorozhattam végig, mi más is lehetett volna az első márka modellje, amivel megismerkedhetek, mint a BMW? Nevezetesen az új i4 xDrive40. Lássuk! 

Első találkozás – Sportos elegancia mozgás nélkül is

Az első pillanat, amikor szembe találkoztam az i4 xDrive40-nel, olyan benyomást keltett bennem, mintha a BMW egyetlen finom mozdulattal össze akarta volna foglalni mindazt, ahol most tartanak. Elegáns, elektromos, mégis megkérdőjelezhetetlenül sportos. A formája egyszerűen gyönyörű. Számomra egyfajta megnyugvás, hogy miközben haladnak a korral a teljesen elektromos hajtással, a formavilágot tekintve nincsenek elrugaszkodott, futurisztikus megoldások.

Ez a modell remekül titkolja villanyautó mivoltát. A márka maradt a feszes, dinamikus megjelenésnél, szemetgyönyörködtető vonalvezetéssel. Szemből nézve a tekintete határozott, oldalról a kupés tetővonal hosszú, magabiztos ívként húzódik végig. Zárásként hátul pedig letisztult, erős vonalakat kapott az egész forma.

A beszállás rítusa – meglepő csattanás után puha fogadtatás

A beszállás pillanata mindig sokat elárul egy autóról. Itt a kilincs húzása után az ajtó meglepően hangosan, határozott csattanással záródik. Ami különös kontrasztot ad a villanyautók visszafogott világához. Bent azonban azonnal visszatér az a kifinomultság, amit elvárunk egy BMW-től. Az anyaghasználat igényes, a környezet kényelmes, hosszabb távon is jól élhető. 

A belső csendes és hívogató. A Sensatec perforált kárpitozás a BMW saját fejlesztésű, prémium minőségű műbőr bevonata. Konyak színben az egész térnek ad egy meleg, barátságos hangulatot, ami kifejezetten jól illik az alumínium hatású betétekhez a műszerfalon. Emellett a Cape York zöld metál fényezéshez is nagyon passzol.  

A sebesség-előválasztó kapcsoló, a BMW Controller felső része és a Start/Stop gomb csiszolt kristályüvegből készültek. Napsütésben úgy szikráznak, mintha apró ékszerek vennének körül. Nem kell megijednie annak, aki hanyagolná a csillogást, ezek a csecsebecsék nem képezik részét az alap csomagnak. Személyes kedvencem volt az M-színű díszítő varrással ellátott biztonsági öv, amely apró, mégis nagyon tudatos részlete az utastérnek. Ezek azok a finom részletek, amik minden beszálláskor adnak egy apró „igen, ezért szeretem” élményt. Nem funkcionális szükségszerűség, hanem tiszta érzelmi hozzáadott érték.

Vezetői környezet – kormány és kezelőszervek

A BMW M-kormánykerék összességében nagyon jól sikerült darab. Vastag pereme magabiztos fogást ad, az ergonómia természetes, a kezelőszervek elhelyezése logikus. Egyetlen apró részlet maradt nekem kicsit nehezen értelmezhető, mégpedig a hangerőszabályzás megoldása.

A kormányon található gombos vezérlés funkcionálisan rendben van, mégis hiányzik az a fajta finom, gördülő mozdulat, amit egy klasszikus „hengeres” szabályzó adna. A gombok nyomkodása ráadásul kissé hangos visszajelzést ad, ami egy ennyire csendes, elektromos környezetben feltűnőbb, mint kellene. Egy ilyen kifinomult belső térben számomra jobban illene egy lágyabb, diszkrétebb megoldás.

Digitális élmény – kijelző, logika, ergonómia

A műszerfal előtt ívelő, egybeépített digitális kijelzőpár nagyon eltalált darab, mind dizájn mind használhatóság szempontjából. Menet közben a legfontosabb adatok nem vonják el a figyelmet, finoman a perifériában maradnak. A grafika letisztult, a felbontás magas, az egész rendszer gyorsan és pontosan reagál az érintésekre.

Az infotainment bár opciókban és lehetőségekben végtelenül gazdag, a kezelés és a navigáció a menük között némi megszokást igényel. Részemről külön piros pont, hogy a kijelző alatt kialakítottak egy diszkrét csuklótámaszt, ami használat közben sokkal kényelmesebbé és pontosabbá teszi az érintéses vezérlést. Ez az apró ergonómiai megoldás rengeteget számít menet közben, hiszen nem kell levegőben tartani a kezed. Egy ennyire erősen digitális felületekkel dolgozó belső térben különösen értékelem az ilyen emberközpontú részleteket. Érezni rajtuk, hogy nem a látványon kívül a valódi használatra is gondoltak.

A középkonzolon kialakított dupla pohártartó a mindennapokban alapvetően praktikus, előtte pedig ott a vezeték nélküli töltőtálca, ami nagyon hasznos megoldás, de ezek elhelyezését nem igazán gondolta át a gyártó. Ha mindkét pohártartót kihasználjuk, a töltőtálca használata gyakorlatilag ellehetetlenül, mert a flakonok útban vannak. Ez egy olyan ergonómiai kompromisszum, amellyel nem biztos, hogy a mindennapokban szívesen bajlódnánk.

Indulás – amikor a csend mögött ott feszül az erő

Nem titok, hogy nekem is van egy BMW-m de a drift autóm hangos indulásához képest elsőre furcsa volt ez a rendkívül csendes indulás és gyorsítás, de az erő és lendület kárpótolt a mechanikus hangélmény hiányáért. A bajorok mégsem hagyták, hogy a teljes csend uralkodjon vezetés közben, és ez a fajta részlet az, ami számomra igazán különlegessé teszi a modellt. Az i4 elektromos hangvilága nem véletlenül működik ennyire ösztönösen.

Gázadáskor megjelenik egy finom akusztikus jelenlét, ami nem motorhang, inkább kíséret. És miért is mondom, hogy inkább kíséret? Ebben a hangvilágban ott van Hans Zimmer munkája, aki a BMW hangtervezőivel együtt formálta azt a visszafogott, mégis érezhető ritmust, ami mozgás közben körbeöleli a vezetőt.  Jó hír annak, aki nem szeretne ilyen koncertélményt vezetés közben, hogy ez a funkció pár mozdulattal kikapcsolható. Ugyanez igaz a különböző figyelmeztető jelzések csipogására is, amelyek szintén elnémíthatók.

Az i4 xDrive40 erőleadása intenzív és közvetlen, a gáz- és fékpedál reakcióideje pedig több mint gyors — elsőre mondhatni izgalmas, szinte túl közvetlen, így kellett némi idő, mire megszoktam a rendszer érzékenységét. A kettős villanymotor és a négykerékhajtás minden mozdulatot precízen fordít át gyorsítássá, és ez egy olyan könnyedséget ad a mozgásának, amitől könnyű megfeledkezni arról, hogy valójában egy közel két tonnás autót vezetek.

Ebben a karakterben a könnyed kormányzás is szerepet játszik. Az elektromos szervó inkább kedvez azoknak, akik akár egyetlen ujjal szeretnék irányítani az autót. Ez városban és manőverezésnél kényelmes és magabiztos, ugyanakkor számomra néha hiányzott az az életszerűbb visszajelzés. Valami ami emlékeztetne arra, hogy a csend és a finomság mögött egy komoly tömegű, nagy teljesítményű egység dolgozik.

Futómű és dinamika 

A futómű hangolása pontosan azt az attitűdöt hozza, amit a BMW-től várnék, még elektromos formában is. Feszes és határozott, folyamatosan kommunikál az úttal, miközben még rosszabb minőségű aszfalton sem válik kényelmetlenné. Érezni rajta, hogy minden mozdulatot mérlegel, és csak annyit enged át a karosszérián, amennyi a vezetési élményhez szükséges. Kanyarban különösen meggyőző. Az akkumulátor alacsony elhelyezése miatt az autó stabilan ül az úton, magabiztosan fordul, így a sportosabb vezetési stílust kedvelők is megtalálják a számításukat ebben a modellben.

Teljesítmény, hatótáv és töltés – az elektromos mindennapok ritmusa

Technikai oldalról a BMW i4 xDrive40 biztató számokat hoz. A két villanymotor összteljesítménye 295 kW, azaz 401 lóerő, a maximális nyomaték 600 Nm, ami jól magyarázza az autó közvetlen, azonnali reakcióit. Álló helyzetből 5,1 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. Az energiát egy 81,3 kWh hasznos kapacitású akkumulátor tárolja, amely a gyári WLTP-adatok szerint akár 560 kilométer körüli hatótávot is lehetővé tesz, a valóságban pedig 380–420 kilométer körüli, jól tervezhető távval lehet számolni.

Töltésnél AC-oldalon a 11 kW-os fedélzeti töltővel egy teljes feltöltés nagyjából 8–8,5 óra alatt elvégezhető, ami ideális éjszakai vagy munkahelyi töltéshez. Egyenáramú villámtöltőn az autó akár 200 kW feletti teljesítményt is képes felvenni, így ideális körülmények között körülbelül 30 perc alatt 10-ről 80 százalékra tölthető. 

Záró gondolat – a sportosság és a csend harmóniája

A BMW i4 xDrive40 egy olyan elektromos Gran Coupé, amely természetesen illeszkedik a BMW világába. A vezetési élmény középpontjában a kontrollált dinamika, a finom reakciók és a kiegyensúlyozott komfort áll, ami minden helyzetben magabiztosságot sugároz. A teljesítmény könnyedén elérhető, a futómű és a hajtás összhangja pedig harmonikus, így az autó egyszerre hat határozottnak és kifinomultnak.

A mindennapok során az i4 xDrive40 könnyen élhető társ. Városi közlekedésben átlátható és kezelhető, hosszabb utakon nyugodt és stabil. Ennél a modellnél az elektromos technológia és a BMW-re jellemző karakter egymásba simul, és egy összefüggő, letisztult élményt hoz létre.

Fotók: Rupa Adrienn

Promóció