Nagy lendülettel kezdte meg az évet a Honda, a hamamatsuiak ugyanis az új Civic Type R bemutatásával indították 2020-at. A nagy teljesítményű hot hatch a Tokiói Autószalonon állt először nagyközönség elé, ahol a látogatók és a rajongók egyaránt megcsodálhatták a minden eddiginél látványosabb formavilágot.
A hárommotoros, hibrid NSX szupersportkocsi idén már „Indy Yellow Pearl II” névre keresztelt fényezéssel is megrendelhető. Ezt a múltidéző tónust eredetileg az első NSX-nél és S2000-nél vezette be a gyártó.
Az NSX (ti. New Sports eXperience, szabadfordításban „új sportos vezetési élmény”) a Honda kiemelkedő teljesítményének és technikai fejlettségének szimbóluma, s nevének megfelelően a szupersportkocsik nyújtotta élményt hivatott még magasabb szintre emelni. Jelenlegi verziója megőrizte az ősmodell legnemesebb vonásait, ugyanakkor a Honda legújabb, forradalmi műszaki megoldásait is kamatoztatja.
Ez egy vezetőközpontú, XXI. századi autó, amelyben a sportkocsik kortalan értékeihez társulnak a következő generációs, fejlett sporthibrid hajtáslánc előnyei.
A Honda Civic nagy szerelem a Drive Me Baby főszerkesztője, Kata életében. Az ő történetük 2006 tavaszán kezdődött, és ahogy Kata meséli, már amikor a katalógusban meglátta az aranyló pezsgőszínű, vagány, de mégis légies autót, pontosan tudta: ez hosszú távú kapcsolat lesz mindkettejük számára.
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…
Ha valaha próbáltál már csúcsidőben átkelni egy forgalmas budapesti zebrán úgy, hogy közben autók, buszok…
Van amikor a motorsport nem feltétlenül a győzelemről szól, hanem arról, hogy egy autó egyszerűen…
A BYD sajtóútján Budapest és Balatonfüred között próbálhattuk ki a vadonatúj BYD Sealion 5 DM-i…
A Google Térkép alkalmazása mára jóval többet tud annál, mint hogy elvigyen A pontból B…
Ford Ranger Wildtrak PHEV: A tekintélyt parancsoló óriás, ami bárhol megállja a helyét Vannak autók,…