A koronavírus megbénította az egész világot, így most mindenki ott próbál segíteni, ahol tud. A Michelin például gumiabroncsokkal – így szeretnének segíteni a mentősökön és kórházakon. A felajánlás egyelőre Németországra vonatkozik, ahol a beszámolók szerint bármelyik mentős felhívhat egy központi számot, ha defektet kap, a Michelin emberei pedig kérdés nélkül azonnal rohannak, és kicserélik a gumit, a számlát pedig a Michelin rendezi, azzal nem kell foglalkozniuk. Persze, egy hatalmas cégről van szó, amelynek vélhetően semmit nem számít pluszban az a néhány gumi, de pont az ilyen apró felajánlások azok, amelyek a legtöbbet tudják segíteni ebben a nehéz helyzetben!
A Ford ügyfelei tehermentesítésével reagál a vészhelyzetre. Már korábban visszavonták kész autóreklámjaikat, és helyettük inkább új, a koronavírus-járványra, és az azt követő válságra reagáló filmeket gyártatnak le rohamtempóban. Az új szpotok így a vásárlásösztönzés helyett inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy az autómárka minden eddigi vészhelyzetre reagált eddig is. A világháború ideje alatt tankokat és repülőket gyártottak, a természeti katasztrófák esetén pedig megkönnyítették az ügyfeleik életét azzal, hogy csökkentették, elengedték vagy csúsztatták a megvásárolt kocsik hátralévő törlesztőrészleteit.
A cég ezúttal is ezt teszi. Erre hívja fel a figyelmet az új kampány is. Ennek értelmében a koronavírus utáni gazdasági válság miatt megszoruló amerikai ügyfeleik telefonon vagy az erre szánt mikrooldalon kérhetik, hogy tolják ki fizetési határidejüket. Az új kocsit vásárlók pedig 90 nappal csúsztathatják az első részlet befizetését.
Hasonlóan reagált a helyzetre a Hyundai, a Nissan és például a Toyota is. Fél évvel kitolták a részletfizetést azon ügyfeleik számára, akik március 14. és április 30. között vásárolnak vagy kölcsönöznek autót a cégtől.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…