Amy Shore bár még csak 29 éves, máris az autófotózás egyik legismertebb alakjává nőtte ki magát, köszönhetően lehengerlő és egyedi stílusának, amivel megközelíti a járműveket. Amy ugyan még csak hét éve mondhatja magát profi fotósnak, máris ott van a legjobbak között. Portré Amy Shore angol fotógráfusról.
Amy szerint az autókat is ugyanúgy kell fotózni, mint az embereket. „Nincs különbség autó és ember között. Mindegyiknél meg kell találni az előnyös oldalukat, ki kell emelni a legjobb vonásaikat, figyelmbe kell venni a fényeket. Egy autó számomra ugyanolyan fotóalany, mint egy ember.”
Amy-t 2013-ban kérték fel élete első autós munkájához, egy oldtimer fotózáshoz. „Persze, ekkor még semmit sem tudtam az autókról, főleg nem a fotózásukról. Ugyanakkor egyik személyes mottóm azt diktálta, hogy néha kénytelenek vagyunk beleugrani valamibe, hogy aztán később tanulhassunk belőle. A mai napig eszerint élek és végzem a munkámat.”
„Sosem gondoltam volna, hogy fotózásból fogok élni, azt meg főleg nem, hogy az autófotózás lesz a fő területem”
Akkor Amy még nem is gondolta volna, hogy az oldtimer fotózással felszállóágra kerül autófotós karrierje. Ahogy azonban egyre több megbízást kapott, úgy alakult ki egyedi fotós stílusa, amit ma már fotós berkekben csak az Amy-stílusnak hívnak. Ennek a stílusnak az különlegessége, hogy Amy sosem használ mesterséges fényt, sem vakut, szerinte ezek ugyanis torzítják a valóságot, az ő valóságát. „Olyannak szeretem látni a képeimet, ahogyan a szemem látta az adott témát. Az őszinte fotókat szeretem.”
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…