Keszthelyi Vivien fiatal kora ellenére mára az egyik legsikeresebb autóversenyzőnőnek számít hazánkban. A korábbi Audi-akadémistaként is versenyző pilóta előbb az ázsiai F3 téli szériájában, majd a W Series teszt- és tartalékpilótájaként több futamon is rajthoz állhatott, tavaly pedig a formula-autózásba is belekóstolhatott. A 19 éves debreceni versenyző karrierje azonban most kezdhet csak igazán felfelé ívelni egy új szerződésnek köszönhetően.
Múlt hét csütörtökön ugyanis bejelentették, hogy Keszthelyi Vivien hároméves szerződést kapott a Carlin Motorsporrtól, melynek keretében felkészülhet, és eljuthat akár a Formula–1-ig is. A Carlin eddig olyan versenyzők felfuttatásában játszott jelentős szerepet, mint Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Jean-Éric Vergne, Carlos Sainz Jr., Felipe Nasr, vagy éppen Lando Norris. A csapat a formula-autós utánpótlás valamennyi szintjében érdekelt, egészen a Formula–2-ig.
„Ez már túlmutat az egyéni karrieremen. Köszönettel tartozom szüleimnek, továbbá a német Audi Sport vezetőségének, és minden támogatónak, akik a pályafutásom elején lehetőséget biztosítottak, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek az autósportban, továbbá az eddig vezető úton a tekintélyes anyagi támogatás mellett sportszakmailag is segítették munkámat. Büszke vagyok rá, hogy magyar pilótaként topcsapattól kaptam lehetőséget a királykategóriáig eljutni. Természetesen jeleztük Magyarországon a megfelelő helyeken a lehetőséget. Ez, mint tudjuk, nemzetközi szinten nagyon keveseknek adatik meg, különösen a női pilóták közül. Talán két-három autóversenyzőnő mondhatja el magáról a világon, hogy hasonló lehetőséget kapott. Közöttük viszont egyedül én szorulok anyagi támogatásra, mivel egy ilyen kis országban kevés támogató cég áll rendelkezésre” – idézte Keszthelyit a hivatalos közlemény.
Az egyelőre homályos, hogy Keszthelyi Vivien melyik sorozatban folytatja pályafutását, illetve hogy a következő idényben milyen kategóriában állhat rajhoz. De valószínűleg a későbbiekben erre is fény derül.
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…