Sminkeltávolítónak is bevethető. Ha érzékeny a bőrünk, nehéz olyan sminklemosót találni, amely nem irritálja a bőrünket. A zselé vattakorongra téve sminkek eltávolítására is alkalmas, finoman, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk a bőrbe. Erősebb tisztításra van szükség? Akár bőrradírt is készíthetünk belőle! Ehhez keverjük össze az aloe vera gélt egy kis szódabikarbónával, és már el is készült a házi bőrradírunk.
Végül, de nem utolsó sorban szájvízként is bevethetjük, ugyanis a növény C-vitamin tartalma megakadályozza a lepedékképződést. Az érzékeny, gyulladt íny hűsítésére, megnyugtatására szintén alkalmas.
Az aloe története az ókorra vezethető vissza, jótékony hatásai már ekkor ismertek voltak. Használták a gyógyászatban, az ókori görög, kínai, indiai és római orvoslás egyik alapja volt. A botanikusok által ismert, megközelítőleg 300 fajta aloe vera közül öt az, ami gyógyító hatással is bír, köztük az egyik az Aloe Barbadensis Miller, mely talán a leghatásosabb. Az orvosi aloét ősidők óta használják gyógyításra. Évezredeken átívelő karrierjét annak köszönheti, hogy számtalan betegségre, bőrelváltozásra és emésztőszervi problémára sikeresen alkalmazható.
Forrás: Tips and Tricks via Ízes Élet
Oldal: 1 2
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…
Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…
Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…
A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…
Sydney Sweeney neve ma már szinte megkerülhetetlen Hollywoodban, az utóbbi években pedig egy egészen más…