A szentgotthárdi motorgyár rövid összejövetellel ünnepelte a tízmilliomodik legyártott motort, amely a nyugat-magyarországi városban, immár a PSA csoport részeként működő motorgyár szerelő sorairól jött le. Az első motort 1992 derekán gyártották a gyárban, mintegy előre vetítve azt a sikeres jövőt, amelyet azóta a gyár és vele közösen a magyar autóipar mára befutott.
A tízmilliomodik motor egy a háromhengeres turbó benzines PureTech családból, amely motorok széles körben kerülnek felhasználásra a PSA csoporthoz tartozó márkák modelljeiben. A szentgotthárdi motorgyár az év elején kezdte gyártani azt a terméket. Ennek a telepített gyártókapacitása eléri éves szinten a 350.000 darabot.
A gyári ünnepségen, amelyet a jelenlegi vírushelyzet miatt a személyes távolságtartásra ügyelve és a munkatársakkal élő közvetítésben megosztva tartottak, jelen voltak azok a kollégák is, akik már 1992-ben a motorgyárban dolgoztak és szemtanúi voltak a termelés beindulásának. A nemzetközi vírushelyzet okozta leállást követően a szentgotthárdi motorgyár május 13-a óta újból termel. Jelenleg a gyár három műszakban teljes gyártókapacitással gyártja a kis benzines turbómotorokat az európai ébredező autópiaci igények kielégítésére. A járványügyi intézkedések közé tartozik a gyárban többek között a testhőmérséklet önellenőrzése. Továbbá a védőszemüveg és a napi szinten kiosztott higiéniai maszkok viselése, a biztonságos távolság betartása és ennek jelölése, a munkaállomásokon és a pihenőhelyeken az ajtók nyitva tartása.
Elsőre meglehetősen furcsán hangzik, de ugyanaz a 35 mérföld/órás, vagyis nagyjából 56 km/órás baleset eltérő…
Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…
Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…
Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…
Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az…