A koronavírus terjedése nagy hatással van az utazási szokásainkra. A pandémia a repülőjáratok drasztikus csökkentését, végső soron a repülőforgalom összeomlását, és a vasúti forgalom fellendülését hozta, amely népszerűbb, mint valaha. A vasúti hálókocsik reneszánszukat élik egyes európai országokban, másutt azonban eltűntek, illetve a nappali utazást nem szorította háttérbe az éjszakai vonatozás. Körkép következik.
TGV, az éjszakai vonatok első számú ellenfele
A francia elnök, Emmanuel Macron személyesen jelentette be tavasszal, hogy tekintettel az Európa szerte tapasztalható jelenségre – tudniillik: megnőtt a vasúti hálókocsik népszerűsége – visszaállítják az éjszakai vasúti közlekedést Párizs és Nizza között. Mégsem találjuk a Párizs-Nizza éjszakai vonatot a menetrendben, amit az elnök oly’ lelkesen jelentett be tavasszal. Ugyanis míg korábban egy nap ráment, mire a fővárosból az Azúr-partra értek az utasok, mára ez az idő négy órára rövidült a nagy sebességű szuperexpresszeknek köszönhetően. A TGV-k sebességével nem képesek versenyezni a hálókocsis, hagyományos éjszakai vonatok.
A spanyoloknál egy hibrid a sztár
A spanyol főváros, Madrid és a legnépszerűbb spanyol üdülőhely, Barcelona is elérhetővé vált a francia és a spanyol szuperexpresszek, a TGV és az AVE kombinációjával. Az Ibériai-félszigetet a kétezres évekig egy hotelvonat, az Elipsos kötötte össze Európával. A párizsi Austerlitz és a Gare de Lyon pályaudvarról este 8 körül indultak a hálókocsis szerelvények, és körülbelül 12 óra elteltével, másnap reggel értek Barcelonába vagy Madridba. A TGV/AVE fejlődésével mára felére rövidült a korábbi éjszakai vonatok menetideje. Alig több mint 6 óra alatt lehet eljutni a nappal közlekedő szuperexpresszekkel Spanyolország két legnépszerűbb desztinációjára. Innen a további célállomások könnyen elérhetők a több mint kétszáz km/órával száguldó spanyol AVE-vonatokkal.

A svédek is léptek covid idején
A svéd kormány is bejelentést tett tavasszal, a járvány kezdetén. Fejleszteni ígérték Stockholm/Malmö indulással a Hamburg/Brüsszel érkezést. A menetrendi keresőt böngészve nem látjuk megsokasodva a közvetlen járatok számát. Csak több átszállással lehet eljutni az európai nagyvárosokba Skandináviából, közvetlen éjszakai vonatok pedig a hétköznapokban nem közlekednek. Így a svéd bejelentést sem követte maradéktalan megvalósítás.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban nem jelenti azt, hogy felrúghatjuk a közlekedési szabályokat.

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric és a Mercedes-Benz GLC 300 4MATIC electric változat is rendelhető. Az új elektromos SUV-verziók még

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon
A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini oázisként, reggelizőhelyként vagy home office-ként is kihasználhatjuk. A 2026-os szezon trendjei alapján a magyar vásárlók egyszerre keresik a látványos, természetközeli megoldásokat és a minimális gondozást igénylő kényelmet.

