A Toyota és a lakóautók műfaja
Az 1973-as olajválság radikálisan és tartósan rajzolta át a nyugati világ gazdaságát. Az üzemanyagárak többszörösére nőttek, ami a szállítási költségek emelkedését, ebből adódóan a fogyasztási cikkek általános drágulását eredményezte. Az autóipar kénytelen volt behúzni a vészféket. Elsődleges szemponttá vált a takarékosság, összementek nemcsak a motorok, de ezzel együtt az autók is. Nem mindenkit ért persze váratlanul ez a fordulat. A Toyota már a hatvanas évek végén elkezdte gyártani és forgalmazni kisméretű pickupját, amelyet világszerte Hilux néven ismertek. Észak-Amerikában azonban csak úgy emlegették: Toyota Pickup. A jármű könnyebb, fordulékonyabb és takarékosabb volt az akkoriban kapható kisteherjárműveknél. Kiváló alternatívát nyújtott azok számára, akiknek nem volt szüksége a nagyobb platósok teherbírására. A hetvenes évek derekától pedig mindenkinek, aki nem tudta vagy szerette volna fenntartani a benzinfaló óriásokat.
Amint megjelent a színen a Toyota Pickup, műkedvelő barkácsolók és gyakorlott műhelyek egyaránt meglátták benne a lehetőséget, hogy egy minden korábbinál gazdaságosabb lakóautót építsenek belőle. Úgy gondolkodtak, a helykínálat szűkössége is elfogadható kompromisszum egy olyan korban, amikor nem sok érv szólt már a hatalmas, pazarló fogyasztású, nehézkesen mozgó, ráadásul a legkevésbé sem sokoldalú lakóbuszok mellett.

Az ötlet a Toyota Motor Sales vezetőségének is szöget ütött a fejében, de a rengeteg amatőr próbálkozás egyike sem győzte meg őket. Amikor azonban meglátták azokat a prototípusokat, amelyeket a Chinook International nevű vállalat szakemberei építettek, azonnal tudták, hogy megtalálták az igazit. Nem véletlenül. A Chinook 1938 óta tökéletesítette a lakóautó műfaját, és az évtizedek során inkább teremtette, mint követte a trendeket.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

1,5 millió dolláros körforgalom a semmi közepén: Magyarország megépítette a világ legfeleslegesebb útját
Van valahol Magyarországon egy körforgalom, amelyre első ránézésre csak egyetlen kérdés adódik: de mégis minek? Nem vezet sehova. Nem érkezik sehonnan. Négy irányból is zsákutca veszi körül. Olyan, mintha valaki

A koreai luxus új szintje: 666 lóerős óriással támad a Genesis GV90
A Genesis GV90 első ránézésre akár a Hyundai Ioniq 9 luxusváltozatának is tűnhet, de a hasonlóság nagyjából itt véget is ér. A Hyundai prémiumalmárkája ugyanis nem egyszerűen átöltöztette az óriási

Kicsi autó, nagy terv: Európába készül a Suzuki új elektromos modellje
A Suzuki olyan húzásra készülhet, amire a japán gyártók közül eddig egyik sem vállalkozott: egy kifejezetten a hazai piacra szánt kei car modellt szinte változatlan formában hozna el Nyugat-Európába. A

