A Toyota és a lakóautók műfaja
Az 1973-as olajválság radikálisan és tartósan rajzolta át a nyugati világ gazdaságát. Az üzemanyagárak többszörösére nőttek, ami a szállítási költségek emelkedését, ebből adódóan a fogyasztási cikkek általános drágulását eredményezte. Az autóipar kénytelen volt behúzni a vészféket. Elsődleges szemponttá vált a takarékosság, összementek nemcsak a motorok, de ezzel együtt az autók is. Nem mindenkit ért persze váratlanul ez a fordulat. A Toyota már a hatvanas évek végén elkezdte gyártani és forgalmazni kisméretű pickupját, amelyet világszerte Hilux néven ismertek. Észak-Amerikában azonban csak úgy emlegették: Toyota Pickup. A jármű könnyebb, fordulékonyabb és takarékosabb volt az akkoriban kapható kisteherjárműveknél. Kiváló alternatívát nyújtott azok számára, akiknek nem volt szüksége a nagyobb platósok teherbírására. A hetvenes évek derekától pedig mindenkinek, aki nem tudta vagy szerette volna fenntartani a benzinfaló óriásokat.
Amint megjelent a színen a Toyota Pickup, műkedvelő barkácsolók és gyakorlott műhelyek egyaránt meglátták benne a lehetőséget, hogy egy minden korábbinál gazdaságosabb lakóautót építsenek belőle. Úgy gondolkodtak, a helykínálat szűkössége is elfogadható kompromisszum egy olyan korban, amikor nem sok érv szólt már a hatalmas, pazarló fogyasztású, nehézkesen mozgó, ráadásul a legkevésbé sem sokoldalú lakóbuszok mellett.

Az ötlet a Toyota Motor Sales vezetőségének is szöget ütött a fejében, de a rengeteg amatőr próbálkozás egyike sem győzte meg őket. Amikor azonban meglátták azokat a prototípusokat, amelyeket a Chinook International nevű vállalat szakemberei építettek, azonnal tudták, hogy megtalálták az igazit. Nem véletlenül. A Chinook 1938 óta tökéletesítette a lakóautó műfaját, és az évtizedek során inkább teremtette, mint követte a trendeket.
A cikk a következő oldalon folytatódik.

A centik csapdája: így kerülheted el a reptéri poggyászbírságot egyetlen jól megpakolt táskával
A repülőtéri utazások egyik legkellemetlenebb pillanata nem feltétlenül a hosszú biztonsági ellenőrzés vagy a késő járat. Sokkal rosszabb érzés, amikor a beszállókapunál közlik: a táskád túl nagy, ezért extra díjat

Nem superbike, hanem Hyperbike – a Diamond Atelier olyan motort épített, amilyet még nem látott a világ
Amikor már azt hinnénk, hogy a szupersportmotorok világában nincs igazán új ötlet, mindig akad valaki, aki teljesen átírja a szabályokat. A müncheni Diamond Atelier most pontosan ezt próbálja megtenni a

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia
A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is elérhető a Summer Release frissítéssel, és nemcsak kérdésekre válaszol, hanem navigál, zenét keres, telefonál és

