Mindössze fél évvel azután, hogy megjelent a német piacon, a Hyundai IONIQ 5 elnyerte a 2022. év német autója (GCOTY) címet. A rangos díj döntőjében olyan vetélytársak fölött diadalmaskodott a tisztán elektromos kompakt szabadidőjármű, mint az Audi E-Tron GT vagy a Porsche 911 GT3. Tipp: A Chelsea sztárjai labdakilövésre használják a Hyundai IONIQ 5 akksiját
A GCOTY díjért az adott évben bevezetett legfontosabb újdonságok versenyeznek egymással öt kategóriában (kompakt, prémium, luxus, új energia és sport). A német anyanyelvű, de nemzetközi szakmaiságú autós újságírókból álló, húsztagú zsűri szolgáltatásaikat, piaci relevanciájukat, valamint jövőbeli létjogosultságukat figyelembe véve teszteli és értékeli a jelölteket. Az IONIQ 5 az ‘Új energia’ kategória győzteseként vett részt a döntőben, ahol végül abszolút győztesnek kiáltották ki.
„A Hyundai IONIQ 5 nem egyszerűen egy kiemelkedő elektromos jármű. Számunkra ez az év legfontosabb újdonsága.” – mondta Jens Meiners zsűritag, az Év német autója díj szellemi atyja. „Az IONIQ 5 a dizájn, a takarékosság és a vezetési élmény különleges kombinációját nyújtja. Ennek köszönheti, hogy minden értékelési szempontnál átlag feletti pontokat kapott, miközben gyakorlatilag nincsenek gyengéi.” Ezt se hagyd ki: Kávéfőző és mini-hűtő is került az IONIQ utasterébe
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Az új Mercedes‑AMG GT 53 4‑ajtós Coupéval a Mercedes‑AMG tovább bővíti a nemrég bemutatott GT…
Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…
Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…
Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…
Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az…
A dízel, amit még nem kell temetni Bevallom, amikor manapság egy új dízel BMW kulcsát…