1846. február 9-én, vagyis éppen 175 évvel ezelőtt született meg a németországi Heilbronn-ban Wilhelm Maybach, aki egy asztalos másodszülött fiaként jelentős hatást gyakorolt az autózás fejlődésére. Gottlieb Daimler társaként egészen 1929-es haláláig kamatoztatta kivételes műszaki tehetségét. Találmányai alapvetően hozzájárultak Daimler motorizált mobilitásról szóló látnoki koncepciójának megvalósulásához. Nevét méltán viseli a Mercedes zászlóshajója, a Mercedes-Maybach almárka.
Augustus Wilhelm Maybach egy asztalos második fiaként született 1846. február 9-én. Az 1850-es években a család Stuttgartba költözött, de ez nem hozott szerencsét nekik: Maybach elvesztette szüleit, árva gyermekként a reutlingeni Bruderhaus árvaházba került, ahol péknek és cukrásznak tanult. Ám az őt nevelő Gustav Werner meglátta a fiúban a műszaki tehetséget, támogatta, így Wilhelm Maybach egy gépgyár tervezői osztályán is gyakornokoskodott 1861-ben. Emellett fizikát, matematikát és rajzot tanult a város középiskolájában. 1863-ban aztán Gustav Werner felvette az akkor 29 éves mérnököt, Gottlieb Daimlert, hogy felügyelőként dolgozzon a Bruderhaus műhelyében. A két műszaki tehetség egymásra talált, 1872-ben pedig már új munkát és székhelyet találtak. Daimlert felkérték a Gasmotoren-Fabrik Deutz AG vezetőségi tagjának, Maybach a Deutz tervezési részlegének feje lett 1873-ban, csupán 27 évesen. Munkájának köszönhetően a négyütemű Otto motor ötlete sorozatgyártásra kész fázisba került. 1876-ban a Deutz elküldte Maybach-ot az Amerikai Egyesült Államokba, így kezdődött a tengerentúli terjeszkedés.
A következő oldalon kiderül, hogyan lett Wilhelm Maybach a tervezők királya.
A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…
Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…