17 év után Jennifer Lopez és Ben Affleck látszólag újra egy párt alkotnak. Az egykori hollywoodi álompár 2004-ben szakított, azóta pedig nem jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt. Az elmúlt hétvégét viszont egy montanai síparadicsomban töltötték, ahol Bennek saját háza van. A Daily Mail által megszerzett fotókon egy terepjáróban ülnek egymás mellett az egyik montanai reptérnél, írja a Telex.hu.
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata pár hete már foglalkoztatja az sajtót, bennfentesek szerint J.Lo állítólag már az elmúlt héten is Bennél vendégeskedett annak Los Angeles-i otthonában. A mostani montanai kiruccanás viszont az első alkalom, hogy együtt kapták őket lencsevégre.
Bár az érintettek egyelőre látszólag titokban próbálnák tartani a régi-új kapcsolatukat, a találgatások elindultak. A témában azóta felszólalt Ben Affleck legjobb barátja, Matt Damon is, aki bízik a pár kapcsolatában: „Szeretem mindkettőjüket, remélem igazak a hírek. Az nagyszerű lenne.”
Jennifer Lopez és Ben Affleck eredetileg 2002-ben pár hónap együttlét után jegyezték el egymást. Tervezett esküvőjük előtt egy nappal elhalasztották a ceremóniát, majd végül 2004 januárjában szakítottak, azóta egyszer sem mutatkoztak együtt. Az új románc mindenesetre villámgyorsan jött, ugyanis Jennifer alig pár hete bontotta fel jegyességét Alex Rodriguez baseballjátékossal, akivel 2017 óta alkotta egy párt.
További sztárhíreink, amik érdekelhetnek:
Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…
Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…
Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…
Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…
Szeretem, amikor egy cikk megírása nem izzadságszagú. A ŠKODA Enyaqról ugyanis nagyon könnyű jót írni.…
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…