Folyadék nélkül el se indulj!

Bár kimondottan nem tiltott vezetés közben enni vagy inni, de ez néha eltereli a figyelmet az útról. Ugyanakkor fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot igyunk a nagy melegben , ráadásul, ahogy azt egy nagy-britanniai tanulmány kimutatta: a kiszáradt gépkocsivezető ugyanazokat a hibákat követi el, mint a 8 pohár bort elfogyasztott járművezető. (Egyébként a vezetés közbeni mobilozás is szinte ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.) Ezért az a legjobb, ha indulás előtt és az utazás alatt is rendszeres időközönként iszunk vizet. Ezen túl az olyan vezetőt segítő eszközök, mint például a fáradtság érzékelő, elemzik a gépkocsivezető viselkedését, és javasolják, hogy mikor szükséges szünetet tartani.

folyadek_vezetes_kozben
Sportital, izotóniás ital, házi limonádé vagy csak egyszerűen ásványvíz – mindig legyen nálunk folyadék a kocsiban; fotó: Pixabay

A könyök ne lógjon ki

Tipikus látvány meleg napokon, amikor valaki úgy vezet, hogy kiteszi a könyökét a gépkocsi ablakán, pedig ezt el kell kerülni. Először is azért, mert csökkenti a gépkocsi irányításának képességét, illetve ütközés esetén súlyos sérülés következhet be. Rendkívül kockázatos testtartás az első ülésen ülő utas esetében az is, ha a lábát felteszi a műszerfalra, mert így a légzsák ütközéskor nem tartja meg megfelelően az utat és akár testi sérülést is okozhat.

Ne bömböljön a zene

Bár egy-egy nyári slágernél legszívesebben maximumra állítanánk a hangerőt, de ezt ne tegyük. Így ugyanis nem hallunk meg olyan hangokat, mint például egy mentőautó szirénája, vagy egy másik jármű kürtje. Ez pedig veszélyes, és akár pénzbüntetéssel is sújtható.

vezetes_kozben_zene
Úgy hallgassunk zenét a kocsiban, hogy időben tudjuk észlelni az olyan hangokat, mint például a sziréna; fotó: Pixabay

További, biztonságos vezetést segítő tippek a következő oldalon. Lapozz!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3