Kezdőlap Autók DMB Kisokos Magassarkúban vezetni: neked sikerül vagy inkább meg sem próbálod?

Magassarkúban vezetni: neked sikerül vagy inkább meg sem próbálod?

Magassarkúban vezetni sok nőnek nagy kihívás (fotó: 123RF)

Van, akinek egyáltalán nem okoz gondot, sőt imád magassarkúban vezetni. Más el se tudja képzelni és kifejezetten életveszélyesnek tartja. Van, aki még sosem próbálta, vagy éppen ki sem meri próbálni, mert tart tőle. Tényleg ennyire megosztó lenne a téma? Szabad egyáltalán magassarkúban a volán mögé ülni? Utánajártunk a dolognak.

A KRESZ nem tiltja, de nem ilyen egyszerű a helyzet

Először is fontos tisztázni, hogy a KRESZ nem tiltja a magassarkúban vezetést. Meghatároz viszont az autóvezetéshez szükséges személyi feltételeket, és ennek keretében előírja a biztonságos vezetésre alkalmas állapotot. Ez pedig nemcsak azt foglalja magában, hogy ittasan nem ülünk a kormányhoz, hanem azt is, hogy öltözékünk, szellemi és fizikai állapotunk megfelelő ahhoz, hogy a közlekedésben biztonságosan részt vehessünk. De mi van akkor, ha mi a magassarkút is teljesen biztonságosnak tartjuk a kormánynál?

A vezetésoktatók egyébként, általában még az első órákon, felhívják a vezetni tanulók figyelmét a megfelelő lábbeli használatára. Pont a KRESZ és a józan ész diktálta feltételek miatt. Ez pedig nem a kedvenc tűsarkúnk kategóriája. Hanem a vékonytalpú, zárt, a lábat jól tartó félcipőé, sportcipőé. Pedig sokak szerint magassarkúban vezetni ugyanolyan egyszerű és könnyű, mint sétálni benne az utcán.

Ki meri bevállalni ezt a lábbelit vezetéshez? (fotó: Pexels/Elena Buzmakova)

Mások szerint – sok oktatót és közlekedési szakembert is beleértve – viszont egyenesen balesetveszélyes. Külföldön volt rá példa, hogy egy modell nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy közúti baleset okozásáért. A bíróság minden körülményt megvizsgálva ugyanis úgy ítélte meg, a nő azért nem tudta elkerülni az ütközést egy biciklissel, mert 6 centis magassarkút viselt a baleset idején. Emiatt pedig nem tudott megfelelően reagálni a közlekedési helyzetre. Azaz saját hibájából nem teremtette meg a biztonságos közlekedés feltételeit.

A témáról megkérdeztünk egy rendőrt, akinek a véleményét a következő oldalon olvashatod.

Hozhat kellemetlen helyzetbe a kedvenc magassarkúnk

Az eset kapcsán megkérdeztünk egy hazai rendőrt, aki nem lepődött meg az ítéleten. Megerősítette, hogy mivel egy balesetben minden tényezőt megvizsgálnak – a KRESZ által ismertetett személyi feltételeket is – valóban elképzelhető, hogy a magassarkú cipő is nagyító alá kerül. Ilyenkor például még azt is megnézik, hogy a sofőr jól állította-e be az ülést magának az indulás előtt. Azaz megfelelően elérte-e a pedálokat.

Ugyanezért vizsgálhatják meg, hogy akadályozta-e a magassarkú a megfelelő pedálhasználatot. Ilyenkor ugyanis megváltozik a lábfej helyzete, egy hirtelen fékezésnél pedig előfordulhat, hogy a sarok miatt nem tudjuk tövig nyomni a féket. Persze lehet azt mondani, hogy „gyakorlat teszi a mestert”, de ilyenkor tényleg minden tizedmásodperc számít.

„Kicsit olyan ez, mint a begipszelt kézzel való vezetés. Ezt sem tiltja a KRESZ, de egy baleset során – hiába nem a törött kezű sofőr volt a vétkes – nagy valószínűséggel számíthat valamilyen büntetésre, hiszen nem teljesítette a biztonságos vezetés személyi feltételeit. Hiába állítja, hogy ő törött kézzel is profin vezet. Sajnos feltételezni kell, hogy a gipsz akadályozhatta egy olyan manőverben, amit amúgy gond nélkül kivitelezhetett volna egészségesen” – tudtuk meg a rendőrtől.

A klasszikus fekete (Fotó: Pixabay)

Magassarkúban vezetni cipőgyilkosság?

A magassarkúban való vezetés egyik kritikus tábora egyébként nem is a biztonságosságot kérdőjelezi meg, hanem a cipőre gyakorolt hatást. Sokak szerint magassarkúban vezetni egyenlő a cipőgyilkossággal. Mi nők, pedig imádjuk a cipőinket! A folyamatos pedálozás azonban nem kíméli a cipősarkat.

Igaz, automata váltós autóban nem kell félni attól, hogy a kuplunghasználat tönkre teszi a cipőt, de a jobb lábat és rajta a cipőt itt sem kíméli semmi. Egy baleset esetén pedig ugyanúgy számíthat a cipősarok, mivel a féket és a gázt is nyomni kell. Illetve a két pedál közé is beakadhat a nem megfelelő lábbeli. Igen tudjuk, most sokan felszisszennek, hogy velük ez még sosem fordult elő. El is hisszük nekik, hiszen vannak tényleg olyan profik, akik magassarkúban is szuperül vezetnek.

A Drive Me Baby követőinek megoszlik a véleménye a témáról. Lapozz és megtudod, mit gondolnak róla.

Véleményetek szerint a magassarkú jöhet, a platfrom kizárt

Facebook oldalunkon is előjött már a téma és a válaszokból bizony az derült ki, hogy többen vannak azok, akik szeretnek és tudnak magassarkúban vezetni, mint akik nem. A platformot viszont szinte egyöntetűen leszavaztátok, hiszen a vastag talp miatt valóban nehezebb érezni a pedált. Van, akinek azonban ez se okoz gondot. A kényelem megint más kérdés. Van, aki tud ugyan magassarkúban vezetni, de nagyon kényelmetlennek tartja.

Aki sosem ült még magassarkúban a kormányhoz, vagy volt már rossz tapasztalata, az viszont abszolút ellene van. Sőt, többen tartottátok kifejezetten életveszélyesnek.  Tény, hogy az sem mindegy, milyen az a magassarkú. Hegyes vagy lekerekített az orra, tömör vagy tű a sarka és sokat számít az is, hogy ez a sarok 3 centi vagy 10 centi hosszú.

Sportcipőben szinte mindenki szeret vezetni (fotó: Pexels/Tim Mossholder)

Nem tilos, de legyünk óvatosak

Magassarkúban vezetni tehát nem tilos, de érdemes mérlegelni az előnyöket és a lehetséges hátrányokat. Az biztos, hogy egy baleset esetén mindenkinek a felelősségét vizsgálni fogják. A magassarkúért pedig várhatóan nem kapunk majd jó pontokat.

Egy szó mint száz, mi azt a javasoljuk, inkább váltócipőzz. Ha viszont teljesen biztonságosnak ítéled meg a saját vezetési képességeidet magassarkúban, akkor hajrá, de legyél tisztában a lehetséges következményekkel. A 10 centit, a tűsarkat, meg a hegyes orrot azért inkább felejtsd el teljesen. Ahogy a papucsot is, bármennyire is vonzó a nagy melegben csak behuppani a kedvenc flip-flopunkban a kormány mögé.