A Bethesda Gyermekkórház Pest megyéből és az ország más területeiről is fogad betegeket, az égéssérült gyermekek ellátásában pedig speciális tudással rendelkező országos központként működik. Az intézmény munkáját eddig egy 20 éves kisbusz, Dönci segítette, de a jármű tavaly végleg elromlott. Ám a közösségi összefogásnak hála, megvan az új Dönci! Tipp: Mobil kórház gyártásába fogott a Toyota! Mutatjuk a lenyűgöző eredményt
A Bethesda Gyermekkórház a közösségi médiában kezdett gyűjtésbe, mivel a napi működésükhöz elengedhetetlen egy kisbusz. Az intézmény rendszeresen szállítja a beteg és lábadozó gyerekeket, illetve munkatársakat kezelésekre, szűrésekre, valamint táborokba és különböző programokra.
„A korábbi, 20 éves járgány annyira összenőtt a kórházzal, hogy saját neve is volt, Döncinek nevezték el a kollégák. Megható volt látni azt az összefogást, ahogy magánszemélyek, cégek – összesen több mint 500-an – kisebb-nagyobb összeggel segítették gyűjtésünket. Ezt a társadalmi összefogást karolta fel felajánlásával nagy örömünkre a Mercedes-Benz, így nemcsak a megálmodott autóval segítik a gyógyító munkánkat, hanem legalább 10 évig nem kell költeni az Alapítványunknak benzinre és szervizre a már összegyűlt adománynak köszönhetően. Így más, fontos célokra fordíthatjuk anyagi forrásainkat, tovább javítva a gyermekgyógyítás színvonalát” – mondta el Bencze János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgató-helyettese.
A gyűjtéshez a Mercedes-Benz Hungária Kft. és öt márkaképviselete csatlakozott. Az összefogásnak köszönhetően a Bethesda Gyermekkórház most egy Mercedes-Benz Vito Tourer transzporter boldog tulajdonosa. Az új Döncit 2021. szeptember 28-án vehette át a Bethesda kórház vezetősége.
Ezek a hírek is érdekelhetnek:
A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…
Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…
Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…
Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…
Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…