Már évek óta megfigyelhető a növekvő tendencia, hogy egyre nagyobb autókat rajzolnak a gyártók. Mindenből érkezik egy ducibb, Crossover/SUV kiadás akkor is, ha tulajdonképpen már van opció a kategóriában a gyártó palettáján. Így járt 2020-ban a Yaris is, most már B kategóriás Crossover is szerepel a Toyota kínálatában. A Yaris felhízlalása Cross kivitelre, tulajdonképpen nem nevezhető egy tátongó piacirés feltöltésének, de azért örülünk, hogy létezik. A kérdés árnyoldala, megéri-e avagy nem? Miben tud többet egyik a másiknál? Tesztemben erre a kérdésre fogok választ keresni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Drive Me Baby 🚘👠 (@drivemebaby) által megosztott bejegyzés

Természetesen a tavalyi évben mind a két modell kapott egy kis ráncfelvarrást, ami a Cross esetében, szemmel jobban látható változásokat hozott. A hajtás mellett megújult a megjelenés is, a sima Yaris pedig főleg a lemezek alatt lépett előre. Jól ismerem a Toyota termékeit, a családban is akad és akadt nem is egy, ráadásul megdönthetetlen vonzalmat érzek a japán autók 99%-hoz. Nehéz dolgom lenne ha éles döntésről lenne szó, hiszen mind a Yaris mind pedig a Yaris Cross remek B kategóriás jármű. No de, lássuk mégis milyen különbségek akadnak a két autó között.

A méret a lényeg?

Minimális paradoxon érzetem van a kérdést illetően, hiszen ha B kategóriában kutakodik az ember alapvetően nem egy nagy karosszériáról álmodik, mégis örül, ha az utastér nem szűkös, ha lehet bele pakolni, elférnek a gyerekek és még a kutya is. Innen nézve rögvest a Cross felé fordul az ember, hiszen 4192 mm-es hosszával bő 24 cm-rel több helyet foglal mint a sima Yaris, szélességében 2 cm, magasságában pedig 8 cm a Cross előnye, ám ezekkel a méretekkel én már csak jóindulattal nevezném kis, városi autónak.

Persze én egy MX-5-el járok, abból átszállva tulajdonképpen a sima Yaris is egy tank. A fentiekből adódóan tehát ha egy olyan autóra van szükséged, amit főleg városban használsz, szűk utcákban közlekedsz vele, nevetségesen kis helyekre kell parkolnod, egyértelműen átsiklik a szemed a sima Yarisra.

De nézzük meg egy kicsit közelebbről is, mit eredményeznek a plusz centiméterek a beltérben? A Cross csomagtartója 397 literről 1097 literig bővíthető, az ülések 40:20:40 arányban dönthetőek, míg a Yaris-é 286 literről 786 literes méretig növelhető, ám az ülések 60:40 arányban dőlnek. Itt tehát egyértelmű a méretbeli fölény, és a variálhatóság lehetőségei, hiszen a 40:20:40-es osztás akár egy síalagút kialakítását is lehetővé teszi a Crossban.

Ám nem döfünk rögtön kést a Yaris szívébe csak azért mert kisebb, az utastér ugyanis szinte megegyezik, magasabban ül az ember a Crossban, de érzetre számomra szinte ugyanolyan a kettő. A hátsó sor mindkét autóban szűkös, az elsőben pedig nincs jelentős különbség. Fontos megjegyezni, hogy B kategóriában én még nem találkoztam valóban kényelmes üléssorral hátul, az összes esetében inkább gyerekeknek, alacsony embereknek kényelmes.

Konklúzióm, ha tényleg a méret a lényeg, de egy közepes SUV már nem férne el, vagy kényelmetlenül nagy vezetés közben, ne adj isten meghaladja a költségvetést, a Cross a megfelelő választás. Ám ha egy igazi városi kisautóra van szükséged a Yarisnál kevés, de lehet hogy nulla jobb választás jut eszembe.

Amikor a csomagolás nem számít, mert belülről úgysem látod

No az eddigiek még egész könnyen eldönthető kérdések voltak, ám az azonos hajtáslánc már hosszabb fejvakargatásra ad okot. Ötödik generációs TNGA platform, négyhengeres, 1,5 literes, 130 lóerős hibrid hajtás, fokozatmentes automata váltóval, a Cross esetében opcionálisan választható összkerékhajtással is. Hm. A jóistenke áldja meg a japánokat, hogy ahol elvesznek, ott mindig adnak is valamit, ami miatt döntésképtelenné tesznek és legszívesebben vinnéd mind a kettő modellt ahogy van! 

Érthető, hogy a méretei miatt a Cross hátrányba kerül teljesítményben. Sem a gyorsulása, sem a fogyasztása, sem pedig a vezethetősége nem érik el a Yaris megdönthetetlen gazdaságosság/élmény faktorát. Ez az ára annak, ha több helyről álmodik az ember. Már már megfogalmazódik bennem, hogy hát igen, mégis csak az igazi Yaris az igazi Yaris, de akkor eszembe jut, hogy a Cross létezik 4×4-es kivitelben is és rögtön elvigyorodik a kisördög a vállamon. 

Ezzel párhuzamosan újabb dilemmába esek, mert egy összkerékhajtás mindig sokkal több izgalmat tartogat mint egy sima első, arról nem beszélve, hogy jóval szélesebb a környezeti tényezők listája is amiben a Yaris már lehet, hogy elbukik de a Cross vígan teker tovább. A telekre, földúton, könnyed off-road kirándulásra azért szívesebben járnék ki egy Cross társaságában. Nos akkor mi legyen? Áldozzam fel a fürgeséget, az agilitást, a szuper szűk fordulókört a jobb úttartást és a vagányabb hothatch megjelenést, a biztonságosabb és sokrétűbb, ám valamivel lomhább, városban nehezebben manőverezhető ám összkerekes kivitelért? Na ugye, hogy nehéz kérdés!?

A felszereltség és árazás sokat billent a mérlegen

Itt sem szabad elfelejteni, hogy a Toyota szinte minden modelljének esetében vad mértékű a felszereltségi csomagok listája, éppen ezért a felhasznált anyagok skálája is roppant széles. Általánosan elmondható, hogy a gyártó az alap felszereltségekhez is sok mindent kínál, ám a magasabb csomagoknál egyre puhábbak a felületek, szebbek a textúrák és halkabb a beltér. Több a multimédiás és kényelmi funkció valamint a kiegészítő design elemek is sűrűbben fordulnak elő. 

Ezzel párhuzamosan persze nő az áruk, de a legdrágább modellek is megfizethetőnek tekinthetők azt szem előtt tartva, hogy mennyi mindent kapsz az adott összegért. A tesztre érkező Yarist Premiere Edition kivitelben, a  Yaris Crosst pedig GR Sport Edition csomagban kaptuk. Egybehangzó véleményünk, hogy érdemes a Toyotánál a magasabb csomagokat megvásárolni. A rendkívül hatékony hibrid hajtás rendszer idővel befogja hozni a rászánt plusz költséget.

A Yaris hibrid 8 995 000 Forintos árral indítja a sort és 11 010 000 Forint a két legdrágább, a Premiere és GR Sport felszereltség. A Cross hibrid ezzel szemben már egy kicsit borsosabb. 10 140 000 Forint a kezdő lépcső, 13 395 000 Forint pedig a legfelső Premiere Edition csomag kezdő ára. Ha összkerék hajtást választasz az ár durván 1,1 millió forinttal növekszik. Így tehát ha csak a pénz beszél, egyértelműen a Yaris a választás.

Nem is az autón múlik, hanem rajtad!

Végig szaladtunk tehát a két modell különbségein, de nem szeretném szó nélkül hagyni a tényt, hogy mind a két modell remek a maga nemében. Testvérek ugyan de más erősségekkel, amely erősségek kellő hangsúlyt kapnak a gyakorlatban is. Nem lehet csupán a számok alapján eldönteni, hogy melyik a jobb választás, így egyértelműen szükséges, hogy tudd, mire szeretnéd használni majd, hol szeretnéd használni és mik azok a tulajdonságok amik számodra fontosak egy autóban. Ezek a dolgok döntenek majd róla, hogy melyik a számodra a megfelelő Yaris kivitel. Az én életvitelemhez a Yaris talán jobban passzolna, de tökéletesen belelátom magam a Crossba is. Nem beszélnélek le egyikről sem, viszont rábeszélnélek bármelyikre a piaci riválisokkal szemben.