A BKK tömegközlekedési tippjei járvány idejére + Combino-fertőtlenítés

Írta:
Drive Me Baby

A Budapesti Közlekedési Központ közleményben segíti az utasokat a biztonságos közösségi közlekedés megfelelő használatában a koronavírus-idején. A BKK az alábbiakban foglalja össze a Főpolgármesteri Hivatal, az Egészségügyi Világszervezet, valamint saját javaslatait. A BKK és a fővárosi közösségi közlekedési szolgáltatók az elmúlt napokban több lépést tett a járvány megelőzése érdekében, ugyanakkor a fővárosban közlekedőket is arra kéri, hogy figyeljenek oda saját és utastársaik egészségére.

Figyeljünk oda egymásra

A Főpolgármesteri Hivatal az Egészségügyi Világszervezet ajánlásai alapján azt kéri az utazóközönségtől, hogy a járvány megelőzése érdekében minél gyakrabban mossanak kezet, és ezen felül használjanak rendszeresen alkoholos kézfertőtlenítőt is. Emellett nagyon fontos, hogy kerüljék a szem, a száj, és az orr érintését, főleg mosatlan kezekkel. Amennyiben tüsszentenek vagy köhögnek, használjanak eldobható zsebkendőt, ha ez nincs kéznél, akkor a könyökhajlattal takarják el a szájukat. Azok, akiknél náthás vagy influenzás tünetek jelennek meg, lehetőség szerint a járvány ideje alatt ne használják a közösségi közlekedést.

A fenti kérések betartása mellet, a BKK arra kéri a tömegközlekedőket, hogy elsősorban mérlegeljenek, hogy tumultus esetén felszállnak-e az adott járműre. Amennyiben elkerülhetetlen a tömegközlekedés használata, úgy utazás közben – a biztonságot is szem előtt tartva – igyekezzenek a lehető legkevesebbszer megérinteni a különböző felületeket (például kapaszkodók, mozgólépcső elemei, utastársak stb.). Végül, de nem utolsósorban, a kialakult helyzetre való tekintettel, a megszokotthoz képest viselkedjenek fokozottabb türelemmel a járművezetőkkel, a jegyellenőrzésben résztvevő személyekkel, illetve utastársaikkal szemben!

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.