key-791390_1920
Bérlés feladatok és extra költség nélkül

Kutatások szerint, ha két hasonló tárgy közül kell választanunk, akkor amellett döntünk szívesebben, ami a saját tulajdonunk. Pedig vannak olyan eszközök, amelyeket érdemesebb bérelni – az autóbérlés például már nem olyan ritkaság. De mit szólnál hozzá, ha farmer vagy bútor bérlésére is lenne lehetőség? Nézzük melyik az az öt tárgy, amelyet akár bérelni is lehetne!

1. Négyévente új autó

Ki ne szeretne 3-4 évente új autóba ülni? Ráadásul úgy, hogy mentesül például a kötelező befizetése, a téligumik tárolása, a szervízköltségek vagy a kezdőrészlet befizetése alól? Az ilyesfajta bérleti konstrukció pár éve már magánemberek számára is elérhető élhetnek. Akár 0% önerővel, 0 forint kezdőbefizetéssel beülhetünk egy új autóba, a havi bérleti díj – az üzemanyagon kívül – pedig tartalmaz minden olyan költséget, amely a gépjármű forgalomba helyezéséhez és fenntartásához szükséges.

legs-434918_1920
A bérlés legnagyobb előnye a kényelem

2. Farmer havidíjért?

A farmer örök darab, de persze a mindennapokban elhasználódik és sokszor fordul elő, hogy a kukában végzi kedvenc ruhánk. A MUD jeans holland cég speciális bérlet konstrukciója így épül fel: a regisztrációs díj kifizetése után havidíjat fizetünk a kiválasztott farmerért, majd 12 hónap elteltével mi dönthetjük el, hogy lecseréljük-e a nadrágunkat egy új darabra. Esetleg addig hordjuk, ameddig az elhasználódik. Ráadásul az egész kezdeményezés lényege az ökológiai lábnyom csökkentése, a lecserélt nadrágokat ugyanis újrahasznosítják.

feet-349687_1920
Kinek ne lenne legalább egy farmernadrágja?

3. Bútor tartós bérletre

Vannak, akik ragaszkodnak a rég megszokott bútorokhoz, míg sokan attól érzik jobban magukat, ha rendszeresen változtathatnak környezetükön. Számukra remek megoldás a már Magyarországon is elérhető bútorbérlés szolgáltatás, amely különösen az irodákat célozza meg. Rendszeres havidíj mellett annyi, és olyan bútort kaphatunk tartós bérletre, amennyire és amilyenre szükségünk van.

4. Babaruhák méretről méretre

Egy angol cég indította el azt a szolgáltatást, amely a kisgyerekes családoknak segít spórolni, ráadásul ők is gondolnak ökológiai lábnyomunk csökkentésére. A Bundlee havidíjas szolgáltatása nullától tizennyolc hónapos korig ad bérbe ruhákat havidíjas alapon, szezonális váltásban. Amint gyermekünk kinövi az aktuális ruháit, ingyenesen vissza tudjuk küldeni a cég főhadiszállására, akik azonnal postázzák az eggyel nagyobb méretet. Minőségellenőrzés után a visszaküldött ruhák pedig átkerülnek egy másik családhoz. Egy csomagban 15 ruhadarab van, például body, póló, pizsama.

baby-2941785_1920
A babák akár néhány hét vagy hónap alatt kinövik a ruhákat

5. Bérelj konyhakertet!

A kertészkedés kikapcsol és nem mellesleg az egészségünknek is jót tesz, ha időt töltünk a szabadban. Azonban nem mindenkinek van módja saját kertjében kertészkedni. Erre kínál lehetőséget a közösségi kertek kialakítása, aminek keretében kisebb parcellák bérlésére is van lehetőség. Egyre több városban, egyre több közösségi kert alakul, Budapesten és vidéken is, érdemes megnézni, hogy a te közeledben hol van ilyen kert.

Fotók: Pixabay

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •